József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1964-1966, Szeged

- 5 -21^ lioí-ry az intézet tervszerűen fejlesztendő lélektani laboratóriu­mában van ugyan mar néhány műszer, amelyeket demonstrációs célokra és egészen szerény, egysiku kutatási célokra fel lehet használni, a komplexebb kísérletekhez azonban ä műszerek meghatározott rend­szerére volna szükség. Csak mellesleg emlitjük meg itt azt a tobbs-ör felvetett problémát, miszerint a Neveléstudományi és Lélektani Intézet anyagi támogatásnak vállalása, az intézet központi jellegéből kifolyólag, nem csupán a Bölcsészettudományi Kar feladata v0lna. Legalá1b ^Syonlő mértékben részt kellene vállalnia ebben a Természettudo­mányi Karnak, mely - éppúgy mint Kárunk - tanárképzéssel foglalko­zik, s épp oly mértékben igénybe veszi a Neveléstudományi és Lélek­tani Intézet munkáját, sőt hallgatói is gyakran kapcsolódnak be az intézeti munkaközösség tevékenységébe /pl. mint diákköri tagok/, N problémák végleges tisztázása persze nem e jelentés feladata, mindössze a figyelem ráirányítása volt a célunk konkrét esetek meg­vizsgálása kapcsán, A kiemelt ás TKPA-hitellel támogatott tanszéki témák kuta­tásán kívül komoly munka folyt a fd ülvizegált tanszékeken az egyénileg választott témák területén is, Lnnék eredményeként immár befejezéshez közel áll dr.Bodnár Perenc adjunktus kandidátusi ' disszertációja /Magyar Nyelvtudományi Intézet/, e két bölcsész­doktori disszertáció került megvédésre decimált Iá mából /Nevelés­­tudományi és Lélektani Intézet/: dr.Veczkó József: A környezeti ártalmak és szeméiyiság-bavarok néhány pszichológiai problémája és Németh Kálmán: A tanulói személyiség megismerdeénők néhány elméleti és gyakorlati problémája. Nme llett számos -f -közlemény bizonyltja a felülvizsgált két tanszéken folyó tudományos munka eredményességét, mely talán hsthatóeabbá válnék, ha valamivel bőségesebben állaná­nak anyagi eszközök a Kar rendelkezésére. Ami ugyanis a Nevelés­­tudományi és Lélektani Intézet esetében a tudományos munka aka­dálya ként, mint műszerek hiánya mutatkozik, ugyanaz mutatkozik más esetekben /pl. klasszika-filológia és modern nyelvé/ deviza­­igényes könyvek beszerzésének korlátozottsága, vagy /pl, régészet és néprajz/ a terepre való kiszállás költségeinek fogyatékossága tekintetében, A vizsgálat újólag meggyőzött bennünket arról, hogy a tudományos kutatáshoz az anyagi feltételek legalább olyan fonto­sak, mint a személyiek. őseged, 1966. április 5* Dr.Horváth István Károly sk. docens, a TB. elnöke

Next

/
Thumbnails
Contents