József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1964-1966, Szeged
Hiányolja, hogy az uj oktatási rend értelmében a gyakorlati j gyeknél nincs minősítési lehetőség, mert "megfelelt" vagy "nem felelt meg" osztályzatot kaphat csak a hallgatói Véleménye szerint jobb lenne a minősített gyakorlati jegy alkalmazása. Ilyen irányú kezdeményezés az Állam és Jogtudományi Kar részéről a Minisztérium felé megtörtént, azonban eredménytelenül. Említést tett.továbbiakban a nyelvi versenyekről és azok ösztönző hatásáról is. Elnökt Megállapítható, hogy a nyelvi versenyeket az egyetem régóta propagálja, azonban az eredményekben nem mutatkozik ez meg* Örömmel állapítja meg, hogy a Jogi Karon e téren némi eredményt értek el. A vizsgamód» erek korszerűsítésénél megjegyzi, hogy a vizsgáknak bizonyos gépesítési formája nemcsak egyes tanszékeken, hanem az egész karon a jelentésből megállapíthatóan kísérleti jellegű* Véleménye szerint a számonkérésnek gépesítése világáramlat. A jelentésből is kitűnik, hogy nagyon sok jó kezdet; ényezés van a Karon, azonban ennek lényeges előfeltétele az oktatás színvonalának emelése* Dr.Márta Ferenc foglalkozott a beszámolóban említett pontozási elv különbözőségével és párhuzamot vont az egyes tanszékekre felállított elvek különbözőségéről. Véleménye szerint a pontozási i elv tanszékenként! eltérése nem helyes* Az Állam és Jogtudományi Kar beszámolójához több hozzászóló nem volt, Így az elnök azt elfogadottnak nyilvánítja. Elnök rátér a Bölcs® zetturlományi Kat jelentésének megtárgyalására. Pelkéri dr.Halász Előd professzort, a Bölcsészettudományi Kar dékánját kiegészítéseit tegye meg. Ür,Halász Előd a Bölcsészettudományi Kar dékánja bejelenti, hogy az Egyetemi Tanács ülés előtt levő jelentést szignálta ugyan, és a jelentéssel kapcsolatos felelősséget vállalja, de sok helyen nem egyezik meg a saját véleményével • A jelentés a szakdidaktikusok véleményét tükrözi. Hozzáfűzi még sok olyan tanszék van a Bölcsészettudományi Karon, ahol a tanítást semmiféle technikai segédeszközökkel nem lehet pótolni. A Germán Nyelvek és Irodalmak Tanszékére vonatkozóan megjegyzi, hogy nyelvet tanulni lehet szorgalommal, de a szorgalmat semmiféle technikai segédeszköz nem pótolja.- 3 -