József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1964-1966, Szeged
részt a kollégiumi nyelvórák oktatásábon* Bakos Mihály kollégiumi i azgntó bejelenti, hogy a Bolyai kollégium hallgatói is kérték nyelvórák tartását a kollégiumban* Tervük az volt» hogy francia-német és angol nyelvórákat tartanak a kollégiumban* Kéri az Egyetemi Tanácsot, támogassa a hallgatók kollégiumon belüli Idegennyelv képzését* A patronáló tanárok működésével kapcsolatban megjegyzif hogy szakmai és ideológiai vonatkozásban véleménye szerint ebben az évben eredményesebb volt munkájuk, mint a múltban* Kéri Kemcnes Béla dékán elvtársat, hogy a Jogi Kar részéről is segítse old a hallgatók azon kérését, hogy a Jogi Kar patronáló tanárai is jarjanak be a kollégiumba* Fegyelmi téren javulás tapasztalható az elmúlt évhez viszonyítva, est bizonyltja az is, hogy ez évben csupán egy hallgató ellen kellett fegyelmi eljárást indítani, ami kollégiumi kizárással fejeződött be* A kollégiumi hallgatók köszönetét tolmácsolja a mosdó berendezések felújításáért, a felszerelési tárgyak me, javításáért, ágyak, matracok, székek pótlásáért* hr* Berczer. fror one , azdasár.l rek torhelyét tea véleménye szerint a kollégiumi nylevórákat a jutalom alapból oéljutalom elmén lehetne kifizetni és ez az öazszeg előzetes számítások szerint kb* 3*000 Ft-t tesz ki* A kollégiumi zsúfoltság csökkentésének kérdésével elvben egyetért* Ez a kérdés azonban két okból is megfontolandó* Az egyik az, hogy zsúfoltság csökkentése nélkül az Irinyi diákotthon földszintjét fel kell számolni az egyetemi menza konyhájának bővítése céljából* Ez kb* fO kollégiumi hallgatót érint* Egyetért azzal az elgondolással, hogy a 12 ágyas szobákból 10, Illetve 8 ágyas szobák képoztessenek ki* Ezzel azonban minőségi változást nem érünk el* Ha /Ov'-os kollégiumi elhelyezési arányt akarunk elérni, akkor Egyetemünknek mindenképpen szükséges van még egy 300 főt befogadó kollégium felépítésére, Dr*mttman Tibor okt*regtorhelyettes bejelenti, hogy az elmúlt hónapokban a Közgazdaságtudományi Egyetem rektorbelyettesével és a kollégium vezetőjével eszmecserét folytatott* Meggyőződött arról, hogy egyetemünktől a kollégiumi nevelői munka tekintetében sok módszertani lépést vettek &t, melyeket ott kiválóan alkalmaznak* Az Egyetemi Tanácstól felhatalmazást kór arra, hogy a kollégiumi nyelvórák térítése ügyében felterjesztéssel éljen a Művelődésügyi Minisztériumhoz* Dr.Herczoi. Ferenc gazdasági rektorhelyettes reflektálva dr*Márta Ferenc VB* titkár azon javaslatára, mely az oktatóknak kollégiumi elhelyezésére vonatkozik, megjegyzi, hogy a múlt tapasztalatai e téren nem a legjobbak, miután a nevelőtanárok beköltözésük után nenősültek ós azok kiköltöztetése kb* 180*000 Ft-ba került az egyetemnek* Véleménye szerint, ha van egy olyan oe; oldás! lehetőség, mely fegyelmi megkötések vonatkozásában biztosítékot ad eltávolításukra,-5-