József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar - tanácsülések, 1980-1981

1981. április 23., IV. rendes ülés

2. napirendi pont Javaslat Bizantinológiai—Középlatin Tanszéki Csoport szervezésére Karunkon bevált gyakorlat, hogy ott, ahol egyfelől a tu­­doroányok specializálódásának szükségszerű ,folyamata, másfelől országunk életének gyakorlati parancsa ezt indokolja, tanszéki csoportok szervezásóvel kezdjük kielégiteni az újonnan jelent­kező oktatási-nevelési és tudományos kívánalmakat, Alábbi ja­vaslatom mindkét említett szempontból időszerű. Amióta görög nyelvemlékek a mykénéi lineáris B Írás megfejtése eredménye­képpen fólévezreddel Homérosz előttről is olvashatóak, Bizánc 1453-as elestóig teljes három évezred /!I/ Írott szövegeinek nyelvi, irodalmi, /kultur/történeti tanulságait kellene a Klasszika-Filológiai Tanszéknek képviselnie; s ez feladatkörének még csak a felét jelentené, mert ehhez jön további, minimum két évezrednyi /a praenestei fibula feliratától a késői humaniz­musig terjedő/ latin szöveganyag nyelvének és irodalmi jelen­tőségének az oktatása és tudományos vizsgálata. Ez egyetlen szer vezeti egység feladatkörének nyilvánvalóan túl sok. De ennél a tudományfejlődési tendenciánál is súlyosabban esik latba a latinul /és görögül/ tudó szakemberszükséglet jellegének az • alakulása hazánkban. Az utolsó évtizedben felerősödött az a mái* korábban is jelentkező eltolódás, amelynek értelmében egyre nő azoknak a diplomás klasszikus—filológusoknak a részaránya, akik levéltárakban, könyvtárak kézirat- és régikönyvosztályain, kö­zépkori magyar történelemmel és irodalommal foglalkozó tudomá­nyos munkahelyeken dolgoznak, s igy elsősorban magyar vonatko­zású középlatin /és bizánci/ textusokat forgatnak hivatásszerűen Az elmondottak egybehangzóan alátámasztják javaslatom in­dokoltságát, hogy Karunkon a Klasszika-Filológiai Tanszék kere­tében az Altajisztika és a Történeti Segédtudományok mintájára szervezett Bizantoiógiai-Középlatin Tanszéki Csoport alakuljon. Ez egy feltétellel úgy indítható meg, hogy egyelőre sem szemé­lyi sem dologi vonatkozásban eredendő különigény nem jelentke­zik. E feltétel az, hogy a leendő uj Tanszéki Csoport vzetője dr. Makk Ferenc docens és munkatársa Szigetiné dr. Galántai

Next

/
Thumbnails
Contents