József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar - tanácsülések, 1978-1979

1978. december 14., II. rendes ülés

MAGYAR NEMZETI MÚZEUM MUSÉE NATIONAL DE HONGRIE 1370 Budapest Vili., Múzeum körút 14—16. Postafiók: 364 JADE Bölcsészettudományi Kar Dékáni Hivatala Szeged Szakmai Javaslat az Ókortörténeti és Régészeti Intézet tudományos ösztöndíjas pályázatának betöltésére A JATE Bölcsészettudományi Karának dékánja a fenti állásra házi pályázatot hirdetett. A pályázatra Galántha Márta jelentkezett. A nevezett állás újbóli meghirdetése esetén azt az egyetem egy­kori növendéke, Galántha Márta felkérésünkre megpályázná. Galántha Márta 1972-1977 között volt a JATE hallgatója. Történelem­angol szakon kezdett, majd 1974-ben az angol szak helyett a régé­szetet vette fel. Tanulmányai alatt végig szorgalmasan dolgozott, évfolyamait jó és jeles eredménnyel végezte. Különösen lelkesen vett részt a régészeti foglalkozásokon. Az órákon végzett szorgal­mas munkáján kivül <5 volt a régészeti diákkör vezetője is. Dr.Trogmayer Ottó irányitása alatt elsősorban az őskori régészeti problémákkal foglalkozott. Szakdolgozatát is ebből a témából irta "Hódmezővásárhely északnyugati határrészének régészeti topográfiá­ja és településtörténete" cimmel. A szakdolgozathoz gyűjtött bronz­kori leletanyag és a hozzáfűzött értékelés tudományos dolgozat for­májában is napvilágot fog látni. Az egyetem elvégzése után a Magyar Nemzeti Múzeumban nyert szerző­déses alkalmazást. Dr.Patay Pál mellett dolgozott az intézmény Adattárában s felügyelete mellett a Duna kanyari régészeti munkála­tok irányításában és szervezésében vett részt.Ez év nyarán az Esztergom-szentkirályi és a pilismaróti ásatásokon dolgozott.Mun­kájával, szakmai felkészültségével, emberi és politikai magatartá­sával a muzeum vezetősége és közvetlen munkatársai a legteljesebb mértékben meg voltak elégedve. Nem csupán a tudományos, hanem a szer vezési munkákban is rendkívül lelkesen és nagy hozzáértéssel vett részt. fnyv H 4593

Next

/
Thumbnails
Contents