József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar - tanácsülések, 1978-1979

1979. június 28., V. rendes ülés

- Több segítséget; várunk tanszékektől, s oktatóktól. Tájékozódtunk orról is, hogy milyen formában alakultok ki karunkon a közmüveloc-ási munkának a KISZ szervezetben. Közülük a fontosabbak; A közművelődési gyakorlatok. Korunkról ebben az évben 16-on voltak a gyakorlaton. Sajnos csak egyharnod részük vett részt az előkészítő speciális kollégiumon. /Volt akit !*az utcáról szervez­tek be1' a tiz ncpre/. Akik viszont speciális kollégiumra jártok, ozokott sem készítette elő kellően c néhány - bár igen színvona­las, eseménynek számitó - művészetszociolégiói előadás. Az év eleji propaganda sem jó, ezért is jelentkezik olyan kevés első­éves. A gyakorlati helyek kiválasztása, elosztása spontán, min­tegy aukció-szerű. /Pl. "Ki akar Madarasra, menni?"/* Ebből aztán az következik, hogy alig van aki semmit sem tud a választott hely­ről, megyéről. Újabban volt lehetőség arra, hogy az őszi szünet­ben ki lehetett menni a,kijelölt helyre körülnézni, de ez.te vés hallgatónak adatott meg. Egy-egy helyre komplex brigádok mentek ki, de c tagok gyakran későn ismerik meg egymást. Van, hogy a fogadó fél sincs tisztában a hallgatók feladataival. - A gyakor­lat után két foglalkozáson szintetizálják a tapasztalatokat - min­denki elmeséli az élményeit. A dolgozatra a gyakorlatvezető taná­ron kivül sehonnan nem jön visszajelzés. Javasolják: a tanárvezető mellett alakuljon diákvezetőség. t A felkészülést átgondoltabbá, szakmailag jooba, hatékonyab­bá kell tenni.- Szükséges lenne kijelölni egy fiatal szakembert, aki a spe­ciális kollégium irányításába bekapcsolódna.- A jobb koordinálás érdekében föl koll vennünk a * kapcsolatot a társintézményekkel. /Különösen a Tanárképző Főiskola Nép­művelési Tanszékével/.- Fontos lenne a műhely-jellegű nu»koformák kialakítása, s egy egységes célrendszer megfogalmazása.- A TIT csoport 20 taggal működik és pagy részük IV. éves. Munkájuk elsősorban önálló előadásokból áll, de vezetnek

Next

/
Thumbnails
Contents