József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar - tanácsülések, 1976-1977

1976. december 16., II. rendes ülés

ÍO Tárgy5 Javaslat címzetes docensi cim adomá­nyozására Dr.CSUKÁS ISTVÁN Elvtársnak, egyetemi tanár, a Bölcsészettudományi Kar dékánjának Szeged Dókán Elvtárs! Tisztelettel Telterjesztem dr.BánTalvi JózseTet, a Szegedi Radnóti Miklós Gimnázium igazgatóját, a neveléstudományok kandi­dátusát címzetes egyetemi docensi kinevezésre. Dr.Bánfalvi József Kőszegen született 1919 július ő-án. A tanítói és a polgári iskolai tanári oklevél megszerzése után az Apponyi Kollégiumba iratkozott be, és kétéves egyetemi tanul­mányok után tanítóképző intézeti tanári oklevelet szerzett magyar­ból, történelemből és pedagógiából. 19^7-ben nevezték ki tanitóképzőintézeti tanárnak az Újszeged! Tanítóképző Intézetbe, majd a Tömörkény István Gimnázium igazgató­­helyettese lett, 195,5-ben nevezték ki a Radnóti Miklós Gimnázium igazgatójának, és azóta megszakítatlanul tölti be ezt a munkakört. Vezetése alatt a Radnóti Miklós Gimnázium az ország egyik legkiválóbb középiskolájává fejlődött, amely mindig élen járt az oktatáspolitikai feladatok megvalósításában, a korszerű oktatási és nevelési módszerek, szervezeti formák kikísérletezésében és bevezetésében, Dr.Bánfalvi József elvtársat kiváló igazgatói tevékenységéért, közoktatáspolitikai munkájáért többször részesítették kitüntetésben. 1954-berx az Oktatásügy Kiváló Dolgozója lett, 1965-ben elnyerte a Kiváló Tanár kitüntetést, 1973-kan a Munkaérdemrend arany fokoza­tával tüntették ki. Dr.Bánfalvi József nexucsak kiváló gyakorlati pedagógus, hanem a pedagógia érdemes tudományos kutatója is, az iskolájában folyó kísérletek tudományos vezetője. A kísérleti munkát megalapozó elméleti kérdéseket és a kísérleti munka tapasztalatait számos értékes tanulmányban tette közzé a különböző pedagógiai folyóira­tokban. A jelentősebb tanulmányainak száma 3^» E tanulmányok elmeit, publikációs adatait külön jegyzékben mellékeljük. Mindig különös érdeklődést mutatott a politechnikai képzés, a gyakorlati képzés problémái iránt. Ebből a tárgykörből készítette el kandidátusi érte­kezését, amelyet 1972-ben védett meg nagy elismeréssel. Dr.Bánfalvi József elvtárs több mint egy évtizede vesz részt a Pedagógiai Tanszék oktató munkájában. Négy évig a Tanszék mellék­állású adjunktusa volt, az ezt követő években óradíjasa. Különös érdemeket szerzett a tanárjelöltek gyakorlati pedagógiai képzésében. Dr.Bánfalvi József széleskörű társadalmi, közéleti és közoktatáspolitikai tevékenységet fejt ki iskolai tevékenységén -túlmenően is. Társadalmi, közéleti, közoktatáspolitikai tevékeny­ségének értékét jelzi, hogy 12 éven keresztül volt pártunk Szegedi Városi Bizottságának tagja, és most már megszakítás nélkül 10 eve

Next

/
Thumbnails
Contents