József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar - tanácsülések, 1976-1977

1976. december 16., II. rendes ülés

- 9 -A A tudományos diákkörhöz kopcsolim tó szakkollégiumi foglalkozás agy es a szakkollégiumok vezetése is, tanszékeken már hagyománnyal rendelkező, népszerű oktatási forma« Megemlítendő az oktatói szeminárium, különböző tanszékeken dolgozó fiatal az irodalommal foglalkozó, oktatók szólamai megbeszélé­seinek, vitáinak fóruma, ahová az irodalom iránt leg lődő hallgatók j s eljárnak nemcsak korunkról, hanem inkább érdek­­alkalom s z e rüe n a Tanárképző Főiskoláról is. Gyakorlati foglalkozások Az idegennyelv szakos bölcsészkori tanárképzésben a gyakorlati fog­lalkozások a szükebb értelemben vett nyelvoktatás - nyelvtanulás fő szintere, Azt felismerve az utóbbi néhány évben egyes nyelvi tanszékek komoly erőfeszítéseket tettek és tesznek a gyakorlatok rendszerének, tematikájának kidolgozására, a szükséges jegyzetek, oktatási segédanyagok biztosítására. A gyakorlati nyelvi képzés terén, mint már említettük a II. pont­ban, több komoly akadály szab gátat az önállóságra nevelésnek. A gyakorlati nyelvi órák kapcsán célszerű szót ejteni az olykor nyo­masztóan magas csoportlétszám és a vele szoroson összefüggő erősen heterogén nyelvi szint gondjáról. Kétségtelen, hogy a nemrég léte­sített nyelvi loboratórium enyhit ezeken a gondokon, de sokkal jobban segitené a hallgatók önállóságra nevelését, ha be lehetne vezetni a szabod, könyvtárszerü nyelvi laboratórium használatát. •Erre jelenleg a laboratórium zsúfoltsága, kapacitásának teljes kihasználtsága nem cd lehetőséget. A kedvezőtlen körülmények ellenére is megvalósulnak a gyakorlati nyelvi képzésben bizonyos önállóságot fejlesztő törekvések; házi dolgozatok Íratása- beszámolás házi kötelező olvasmányokról szabadon választott témákról pár perces önálló kiselőadások rendszeresítése- kiejtési és fordítási versenyek kiírása.

Next

/
Thumbnails
Contents