József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar - tanácsülések, 1976-1977
1977. április 28., V. rendkívüli ülés
ságolc munkáéi átus-* . szekcióülések Jegyzőkönyvei szóvá tették, hogy az ONB fölmérésé a kollégiumi munkát nem érintette, ped>£f 0-& is ren&kiviil..fontos területe a társadalmi aktivitásra-nevelésnek. Valóban, explicit-... formában a kérdőiv erre nem kérdezett rá, de számtalan kérdésben benne rejlett annak a lehetősége, hogy a hallgatók föltüntessék milyen munkát végeznek kollégiumon belül. A kollégiumi munka KISZ munka is, tehát a KlSZ-tagok egyéni feladatvállalásai közt sok esetben szerepel a kollégiumi slopközösségekben, KB-ben, diákbizottságokban, szakkollégiumokban stb. végzett munka. /Erről pontos képet ad Dr.Vörös Lászlóné feljegyzése/. általánosságban igaz, hogy a kollégiumok sokat tehetnének még a közéleti tevékenységre nevelésben, azonban az objektivitás megköveteli, hogy konkrétan nézzük meg, melyik kollégiumról van szó. A Móra olyan fejlett bázisa mindenfajta társadalmi tevékenységnek- bizonyitja ezt az elnyert magas kitüntetés, amelyben a társadalom elismerése nyilvánult meg az ott folyó munka iránt -, hogy ott szinte fölösleges újabb területeket, feladatokat kitűzni, a Jelenlegi formák szinten tartása, helyenkénti színesebbé tétele is elég garancia orra, hogy nyugodtan bizsunk a kollégium közéleti nevelőtevékonységének hatékonyságában. Sokkal rosszabb a helyzet a fiúkollégiumokban. /Kivéve az Eötvös Kollégiumot, habár a Mórától sok tapasztalatot átvehetnének ők is./ Nem feladatunk annak feltárása, hogy mi az oka' a Bolyai és a József Attila "lemaradásának**, de biztosan közrejátszik az is, hogy ezek elég heterogének, nem "kori kollégiumok**, és az aktiv hallgatók nem annyira a kollégiumon belül vagy a kollégiummal akarják /tudják/ érvényesíteni ambícióikat, hanem szorosabban kötődnek a Karhoz, a kari KISZ szervezetekhez. Ezek után a KNP szellemében nézzük meg azt, hogy a társadalmiközéleti tevékenységre nevelésnek melyek a legfontosabb aktuális feladatai - a fokozatosság elve mellett - az egyes évfolyamokon. A KÉP részletesen ismerteti a társadalmi-közéleti aktivitás és a közösségi magatartásra nevelés általános célkitűzéseit /KNP 9-10 és 11. oldal/, valamint az ajánlott tevékenységi formákat,- évfolyamonkénti bontásban - melyeket kiogészit az irányításért, • - ó -