József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar - tanácsülések, 1976-1977

1977. március 23., IV. rendkívüli ülés

All Bérletben, amely 3 Csongrád megyei gimnáziumban folyik a diffe­renciált gimnáziumi képzés szerkezetéenek kialakítása céljából. Kísérleti tapasztalatait nagyon értékes egye te--i doktori disszer­tációban dolgozta fel, summa cum laude eredménnyel nyerte el az egyetemi doktorátust. Természetes, hogy 16 évig gyakorló tanár­ként működő pedagógusnak kevesebb a publikációs tevékenysége, mint annak, aki a 16 évet az egyétemen tölthette. De a felsorol­tak jól mutatják Csiszár Imre kutatói képességeit. Munkáját többször kísérte elismerés, 1968-ban Aranykoszorus KISZ jelvényt kapott, 1970-ben Az Oktatásügy Kiváló Dolgozója címmel tüntették ki. Csiszár Imre emberi magatartása, szerénysége, munkatársaihoz való viszonya mindéikor példamutató volt, és jelenleg is az. A fentiek alapján a bizottság megállaoitja, hogy ^siszár Imre megfelel az egyetemi oktatóval £ zenben, támasztott hármas kö­vetelménynek, rendelkezik azokkal a szakmai, tudományos ésoolitikai előfeltételekké, amelyek az adjunktus állás betöltéséhez szüksé­gesek. A bizottság kéri a Kari Annácsot, hogy fogadja el Dr. Csi­szár Imre pályázatát, és javasolja őt a meghirdetett adjunktusi állás betöltésére. \

Next

/
Thumbnails
Contents