József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar - tanácsülések, 1974-1975
1975. március 26., IV. rendes ülés
4. a munka koordinálása, igy hiányok ill. átfedések adódnak. - Nem mindegyik szakon megfelelő a KISZ tanszéki összekötők működése: nehezen érhetők el, nem jelennek meg az őket érintő kérdéseket tárgyaló tanszéki-szekció üléseken, ezeken elég passzivak. - Viszont jogos kritika a hallgatók részéről, hogy az éveleji tájékoztató^ egyes szar kokon megkésve történt meg. Az oktatók, tanszékek zöme ugyan - korábbi spontán gyakorlatának megfelelően, eddigi tapasztalatai alapján - az első órán, órákon megadta a bevezetőben emlitett eligazítást /ez olykor bővebb tanszéki keretben történt/ - helyenként azonban a központi instrukciókra vártak, ami késett, következésképpen a tájékoztató elcsúszott. Alkalmanként ehhez hozzájárult még a tanszékvezetők külföldi tartózkodása is. Külön ki kell térni egy kérdésre mind az egyetemi munkába való folyamatos beilleszkedés, mind a kétszakosság szempontjából. Ez az orosz szakosok 6 hetes kiutazása jan.-febr. hónaiban. Ez azt jelenti, hogy még alig kezdenek elhelyezkedni az egyetemi életben, ismét huzamosan kizökkennek belőle: bármilyen örvendetes és a nyelvtanulás szempontjából nyilván hasznos dologról is van szó, ezt nem lehet elhallgatni. Más jellegű nehézségekre utal maga az orosz szak jelentése is, amely szerint a kiutazás korai időpontja miatt nem kivánatos módon megrövidül a hallgatók vizsgaideje. További probléma a másik szakon és az általánosan kötelező órák 1 teljes havi kiesése, ill. a mulasztottak pótlása; az érintett szakok és a többi órák esetében, a vegyes összetételű csoportoknál mindez a munkamenet felbositását, az oktatás szinte teljes dezorganizálását okozza. Tehát: amilyen örvendetes ez az uj lehetőség, olyan kevéssé szerencsés az időbeli elhelyezése, és annyi nehézséget jelent mind a közvetlenül érintett orosz szakosok, mind a közvetve érintett szakok hallgatói és oktatói számára. 2. Az I. évfolyam sajátos problémáinak összegezése után, mielőtt rátérnénk a másik súlyponti feladatra, az V. évesekkel kapcsolatos kérdésekre, röviden áttekintjük a közbülső évfolyamok helyzetét, nem évfolyamok szerint, hanem a bevezetőben - a Programnak megfelelően - megjelölt fő témakörök alapján összefoglalóan. Az önálló tanulmányi munka és a szakmai önképzés készségének biztositása, a tudományos elmélyülés elősegítése formai ^didaktika