József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar - tanácsülések, 1972-1973
1973. május 17., III. rendes ülés
fl 5"- 3 -4c Nem veIna teljes a kép, ha nem utalnánk arra, hogy a levelező oktatás fenntartása ellen is nyomós érveket szoktak felsorakoztatni. Így pl, utalnak arra, hogy oz a képzési forma csak egy átmeneti korszakban jelentkezett társadalmi szükségszerűség erejével, mivel a múlt rendszerben sok tehetséges ember nem tudott diplomát szerezni, s ezeknek a felszabadulás után meg kellett adni a zsákutcából való kilábolás lehetőségét» Az oktatási formák kiszélesitését az átmenetileg jelentkező szakemberhiány is indokoltaa Társadalmunk fejlődésének jelen szakaszában azonban a diploma megszerzésére irányuló levelező oktatási formának már nincs meg a létjogosultsága, mert a továbbtanulásra alkalmas, tehetséges fiataloknak megvan a lehetőségük, hegy nappali tagozaton folytassanak egyetemi tanulmányokat. A középiskolai tanári oklevelet ma megszerző fiataloknak igen nagy hányada álláshiány miatt nem tud középiskolában elhelyezkedni - -Hőbbek közt azért sem, mert ilyen diplomával nem rendelkezők is taníthatnál a középiskolákban, részint azért, mert a levelező tagozaton végzettek is szükitik a lehetőségeket. Az államháztartás ma már nem olyan szegény, hogy előnyös volna számára ennek az olcsó, de a nappali.tagozatnál jóval kevésbé hatékony oktatási formának a fenntartása, iz olcsóság különben is csak látszólagos , mert a fizetett tanulmányi szabadság, az utiköltségtérités, a helyettesítés, a ‘'szellemileg hátrányos helyzetű” tanárok kese közül kikerült diákok számára szervezett egyetemi előkészítő tanfolyamok is jelentékeny összegeket emésztenek fel., A világ egyetlen országában sem tudna Ír valamennyi továbbtanulni szándékozó fiatalnak helyet biztosítani az egyetemeken, állást még kevésbé; elégedetlen fiatalok és elégedetlen szülők mindig voltak és lesznek. Nem kívánatos jelenség, ha a levelező oktatás révén a nappali felvételi vizsgákon meg nem felelt, de megfelelő összeköttetésekkel rendelkező emberek jutnak továbbtanulási lehetőséghez stb. stb. Kötelességünknek tartjuk felhívni a figyelmet arra, hogy a levelező oktatási formával szemben mutatkozó ellenérzések mintha Karunkon is növekednének. Ennek számos oka lehet, igy pl. az emlitett protakciós jelenségek, a végző nappali hallgatók elhelyezésének mind nyomasztóbbá yálh nehézségei, az oktatószemélyzet túlterhelése, az anyagi érdekeltség hiánya a levelező tagozat fenntartásával kapcsolatban stb, Részben Készült: 90 pld-baii, Enge;dr0Béla Dénes hivatalvezető,