József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar - tanácsülések, 1972-1973

1973. február 1., II. rendes ülés

AOG A felülvizsgálat szériát az iskolák igazgatóságai meg­tartják az Útmutató előirásait, tanárképzési feladataikat annak megfelelően látják el. A tanárjelöltek egy része azon­ban vagy nem ismeri alaposan annak előirásait, vagy nem hajtja végre következetesen a benne megjelölt feladatokat /pl. nem hivják meg zárótanitásukra azt a tanszéki oktatót, akinél szakdolgozatukat ir£ák/. Az általános iskolában Hudi Antal, a gimnáziumban dr. Szabó István igazgatóhelyettes irány itja közvetlenül a BÜK hallgatóival foglalkozó szakvezető tanárok munkáját. Ha más irányú hivatalos elfoglaltságuk nem akadályozza őket, rend­szeresen résztvesznek a zárótanitásokon és az utánuk követ­kező megbeszéléseken. Mindkét igazgatóhelyettes lelkiismere­tesen, hozzáértéssel és eredményesen irányitja a szakvezetők munkáját. Ezzel kapcsolatban azonban megfontolandó az az észrevétel, mely szerint "világosabban kellene körvonalazni formáit, hogy a pedagógus megitélésekor e munka kellő súllyal vétessék figyelembe." /Hagy József docens észrevétele/. Az igazgatók, igazgatóhelyettesek és néhány szakvezető tanár a tanárjelöltek részére az utóbbi két évben általában három alkalommal 2-2 órában un. iskolaszervezeti szakszemi­náriumot vezet. Ott az adminisztrációt, az iskolai dokumen­tumokat ismertet i/\ tapasztalat szerint jó alkalmak ezek az iskolai demokratizmus erősitésérel?"'A szemináriumokon ugyanig nemcsak az iskolai dokumentumokat és az adminisztrációs teen­dőket vitatjá%rhanem a tanár-diák viszonyt, a szakvezetők és a tanárjelöltek kapcsolatát, az iskola vezetésének és általá­­ban iskolai életnek néhány problémáját/"Az igazgatóság a ta­nárjelöltek helytálló megjegyzéseit, észrevételeit megszivleli és a felmerülő hiányosságokat próbálja kiküszöbölni. Ugyan­akkor a szemináriumi vezetők is felvetnek a tanárjelöltek magatartásával és munkájával kapcsolatos problémákat. Az iskola vezetősége a Rektori Hivatal számára minden év végén jelentést készit a tanárképzés helyzetéről. A je­lentéshez a szakmai munkaközösségek beszámolóit is csatolják, ennek egy-egy példányát tájékozódás céljából a tanszékvezetők is megkaphatják a Dékáni Hivataltól. Az igazgatóság időközönként nevelőtestületi értekezleteken éa párttaggyülésen is meg­folyamatos értékelésének a

Next

/
Thumbnails
Contents