József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar - tanácsülések, 1971-1972
1972. június 8., összoktatói értekezlet
1. Nem elsőizben számolok be a dékáni munkáról. Első Ízben a múlt év végén egy kibővített vezetőségi ülésen számoltam be a kétéves tevékenységről, továbbá 1971. decemberében pedig a Művelődésügyi Minisztérium Főosztályvezetékének | és munkatársainak, valamint ^fanszékvezet^lT~oelenlétében a kétéves tevékenységről és a kar problémáiról. Most azt tartom feladatomnak, hogy lényegében az elmúlt bárom év tevékenységének alapvető oldalait az összoktatói értekezlet elé tárjam olyan vonatkozásban, hogy a két és fél évvel ezelőtt véglegesített tervekből és célokból mit sikerült megvalósítanunk. Csaknem három évvel ezelőtt először rétegmegbeszéléseken, majja^ezett^'gi ülésen és taggyűlésen alakítottuk ki azokat a legfontosabb feladatokat és tennivalókat, amelynek szellemében dolgoznunk kellett. Ezeket az elveket, feladatokat annak idején a pártvezetőség és taggyűlés jóváhagyásával tanszékvezetői értekezleten véglegesítettünk. Ezen végeredményben arról volt szó, hogy mit kell tennünk annak érdekében, hogy a korszerűbb oktatási feladatok céljainak megfelel jünk^mllyen szervezeti, személyi ^éspgv^^^ anyagi feltételeket kell biztosítani ermekT^rde^ kében.