József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar - tanácsülések, 1971-1972

1972. május 11., Elnökség III. ülése

13 6 * I- 7 hallgatóságot foglalkoztató problémákról tájékozódjanak. A kölcsönös tájékoztatás szükségessége csak az idei /február/ vezetőképzőn merült feli A hallgatóság és tanárok közötti kancsolat ill, véleménycsere elég formális és csak konkrét szervezési kérdések lebonyolitásánál funkcionál. Néhány helyen meghívják tanszéki értekezletre a tanszéki Összekötőt, amikor hallgatókat érintő kérdéseket tárgyalnak, de az utóbbi időben erről egyre gyakrabban megfeledkeznek: Egyes szakcsoportok is bevonták a KISZ képviselőit a tantervi munkálatok kérdéseinek megvitatásába. Az összekötőket a KISZ beszámoltatta és ezek kapcsolataikat pozitivnak mondták minden olyan tanszékkel, ahol a tanszékvezető és beosztottaik készséggel állnak a hallgatók rendelkezésére, bár az értekezletre meg­hívás nagyon ritkán fordul elő, Van tanszék, amellyel szinte semmilyen szervezeti kapcsolatuk nincs* Végül, de nem utolsósorban az információ igen fontos velejárója a ’’visszajelzés” lehetőségének biztosítása, ami. szorosan összefügg a már emlitett ’’ajánlási”, kezdeményezési jogkörrel. Ebből is látszik, bárhol ragadjuk meg a szocialista demokrácia prob­lémáit, ezek oly szerves, egységben Tannak, hogy bármelyikük megoldatlan­sága az egész fejlődés akadályává lesz; A bizottság észrevételeiből kiderül, hogy nagy lépéseket tettünk, de a. munka zöme még a következő esztendőkre vár. S beszámoló nem ”£elmérni” akart, csupán résztapasz­talatok alapján szempontokat adni, kérdéseket iciemelni abból a célból, hogy ebben a nehéz, a Kor vezetése által jóakarattal kezelt folyamatban egyes feladatokat tudatosabban sz síeljünk, Szeged, 1972. február 28, Dr.s Uittman i'ibor s.k. tanszékvezető egyetemi tanár Készült: 150 pld-ban. Eng,dr.Béla Dénes kari titkár.

Next

/
Thumbnails
Contents