József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar - tanácsülések, 1971-1972

1972. április 14., III. rendes ülés

kérdőjeleznék meg. Tehát - az önállóságra is nevelni kell, Általános tapasztalat,hogy az egyetemre jelentkezők jó része még az egyetemi tantárgyakat sen ismeri, s az egyetemi munka formái /előadás, szeminárium/ sem. Ezen részben a megfelelő előkészítő—tájékoztató munka, részben pedig az első éven rendszeresítendő — többekközött a magyar nyelvi tanszék vezetője által javasolt - tájékoztató jellegű előadás lenne hivatott, S igen sokat segíthetnének a felsőéves hallga­tók, akik - a KISZ szervezésében - erőteljesebben ki vehetnék részü­ket az elsőévesekkel való foglalkozásban. Talán az is megoldható lenne, hogy a kollégiumokban ne évfolyamok, hanem szakok szerint alakítsák ki a szobaközösségeket olymódon, hogy egy szobában azonos szcku, de különböző évfolyamú hallgatók legyenek. /Számos hazai és külföldi példa szól e megoldás mellett; nem utolsó sorban az Eötvös Kollégium pozitiv hagyományai,/ A pedagógiai és pszichológiai érzék,illetve készség az egyetemen is lényeges követelmény,s nem is redukálható le a felsőoktatás pedagógi­ájára, Érthető módon ez elsősorban az elsőévesek problémái kapcsán ugrik ki, de a továbbiakban sem lényegtelen. Ennek kapcsán ismételten utalnánk az egyetemi órák elsőrendű fontosságára; az előadás,de külö­nösen a szeminárium /s nem utolsó sorban a szakszeminárium,speciál­kollégium/ adja a legtöbb lehetőséget az oktató kozákor s a pedagógiai ráhatás effektivitása is itt a legnagyobb. Mindezt azért látjuk szük­ségesnek ilyen határozottan kiemelni,mert a tapasztalatok azt mutat­ják, hogy karunkon ez nem tudatosult kellő mértékben. S ha a felmerülő oktatási-nevelési problémákat időről-időre egy szü­­kebb oktatói közösség - akáj? a tanszéki értekezlet, akár az azonos évfolyamon oktatók - megbeszélné, ez nem csupán a nevelő munkát segí­tené, de hozzájárulhatna egy-karunkon az.utóbbi időben meglehetősen elterjedt- nem kívánatos jelenségsaz u.n. "jelzések11 nemritkán kriti­­kátlan és ellenőrizetlen rendszerének felszámolásához is. Tovább sorolhatnánk a pszichológiai és pedagógiai érzék szükségessé— , gét bizonyító példákat, azonban e téren sem törekedhetünk teljesaégre, A fentebb vázolt problémák és c megoldandó feladatok egyaránt bizo­nyítják a jelentés tárgyát képező kérdés fontosságát,sokrétűségét és a javasolt megoldások szükségességét# ’ Az Okt.Biz.negbizásából; Dr,Szőke György sk# tszvjdocens

Next

/
Thumbnails
Contents