József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar tanácsülései, 1969-1970, Szeged

1970. január 14., I. rendkívüli ülés

olyan szaktárgyak, amelyekből 70-4)0 hallgató tesz egy vizs­gaidőszakban államvizsgát /pl* magyar szak/* valamint, hogy az oktatóknak egyéb évfolyamon is vizsgáztatási kötelezett­ségük van /ebből XI* és XV* éven szigorlat, - szintén bi­zottság előtt/* Az !?•/ pontban elmondottakból már következik- hogy a nevelés­tudományi kérdéseknek a tétellapon külön kell szerepelniük. A kari tanács helyesli, hogy az államvizsga-bizottságok szer­vezésének 6a vizsgáztatási módszer kialakításának elősegíté­sére az till módszertani Útmutatót küld az egyetemeknek* Mihez kapcsolódóan «Javasoljuk, hogy az államvizsga bizottságban - a műegyetemekhez hasonlóan - adjunk helyet a "fogyasztó" szakemberének, egy-egy jó középiskolai tanár, illetve szak­­felügyelő személyében* 8*/ Egyetértünk, hogy nagyon gondos előkészítés után, a fenti nem kis problémák részletekben való tisztázása utón az uj jellegű államvizsga 1971-ben kerüljön bevezetésre, a 9./ pontra adott javaslat /filozófia/ figyelembe vételével. 9*/ Egyetért a kari tanács azzal is, hogy 1970. nyarán a jelenleg érvényes előírások szerint tegyenek a jelöltek államvizsgát! feltétlenül kívánatosnak tartja azonban, hogy a filozófia E&ndaddir: része maradjon az állairvizaíjának« ameadin a vó,;ző évfolyamok non szigorlatoznak belőle• összegezésül a kari tanácsülésen kifejezésre jutott az, hogy a komplex államvizsga-terv a tantervi irányelvvel össze­vetve "belső ellentmondásokat" takart K a./ A reform irányelveinek megfelelően oktatásunkban alapelv a kiscsoportos foglalkoztatás, Így a hallgatók az állandó számonkérés légkörében élnek. Ez az oktatási forma fel­tétlenül csökkenti a hallgatók vizer;a-centrikua boállí­tó tts ágát, ugyanakkor a komplex államvizsga-terv éppen ezt hangsúlyozza* 0 ■ •* b*/ A kompié»-jelleg az államvizsgának nagyobb jelentőséget „ kíván adni* Ezzel ellentétben áll viszont, hogy a tanév struktúrája, illetve a pályázati utón történő elhelyez- * kedések tényleges lebonyolítása megelőzi az államvizsgát* A komplex záróvizsga bevezetésének mindaddig nincs gya­korlati jelentősége, amíg a hallgatók kihelyezését, el-‘ helyezkedését az államvizsga eredménye nem brfolyásolja* c*/ A kari tanácson vita folyt a szakdolgozat beszámításának súlyáról, ezt azonban 153/1909. /&*£*14*/ UL’.*sz* utasítás 55/c* pontja szabályozza* Ezzel kapcsolatban viszont némely hozzászólás ellentmondást vei felfedezni ezen utasítás vonatkozó pontja és a komplex államvizsga esz­méje között, tekintettel arra, hogy a komplex államvizsga a tervezet szerint nem a szigorlatokat kiégészitő szak­­módszertani, pedagógiai illetve ideológiai vizsga lenne, hanem felöleli a szaktárgyi ismereteket is*

Next

/
Thumbnails
Contents