József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar tanácsülései, 1969-1970, Szeged

1969. december 4., III. rendes ülés

á 'Ttr a/ a hallgatók egyéni Írásbeli vagy szóbeli beszámolói, b/ kiselőadások, o/ vitában való tartalmasabb részvétel, d/ kötelező rendszeres Írásbeli beszámoló, dolgozatírás, e/ rendszeresen vezetett olvasmánynapló 'Vannak tanszékek, amelyek a főkollégiumé kon is Időközönként Írásban beszámoltatják a hallgatókat a végzett anyagról, A félévközi ellenőrzés fenti formái és elterjedése helyeselhető, de., ebben a vonatkozásban is — időszakos túlterhelés elkerülése végett — célszerű lenne a tanszékek között és a szekciók közötti koordinálás# A Heve lés tudó mányi Tanszék a félé' zi ellenőrzés alapján /két kötelező Írásbeli beszámoló a félév sorija, egy szabadon választott téma szakirodalmában való jártasság tühoni dolgozat alapján, az iskolai gyakorlatokon való részvétel/ felmenti a hallgatókat a kollokviumi kötelezettség alól, és csak azok a hallgatók kollokvál­nak, akik a megajánlott jegynél jobbot szeretnének elérni, A tanszék véleménye szerint ez a módszer bevált: a hallgatókat egész félévben munkára készteti, és ugyanakkor a kollokviumi időszakban jelentős könnyebbséget jelent számukra* Ms tanszékek fontosnak tartják a félévközi ellenőrzés mellett az , anyag áttekintő, összefoglaló megtanulását serkentő kollokviumokat« Imi a vizsgáztatás módszereit illeti, általában véve tradicionális módszerek dívnak, do néhány tanszéken,törekvés van objektivebb vizsgáztatási módszerek alkalmazására,. A Finnugor Tanszék pl# .fela­datlapos vizsgáztatást kivan kísérlet tárgyává tenni, az I*sz, Magyar ír dalmi Tanszék is 6 kérdésből álló tesztet dolgozott ki kísérleti alkalmazásra. Más tanszékeken is folynak hasonló próbál­kozások, Egyes tanszékek megrriáLitik, hegy az Írásbeliségnek a szigorlatokén is nagyobb jelentőséget kellene t; V jdonitani, ég egyes tárgyakból a második szigorlaton is zárthelyi Írásbeli vizsgát kellene köve­telni,- 5 -St.sz.: 6J01/1969vKészült:40 pld-ban.áng.: dr.Mátéfi Tibor főea.

Next

/
Thumbnails
Contents