József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar tanácsülései, 1968-1969, Szeged

1969. március 29., IV. rendes ülés

Bizottsági .jelentés Dr. Szántó Imre docensi pályázata tárgyában Tisztelt Kari Tanács! Karunk a Művelődésügyi Közlöny 1969* február 2-i számában egyetemi docensi pályázatot hirdetett a Középkori Magyar Történeti Tanszékre. A hirdetményre egyetlen pályázat érkezett, dr. Szántó Imre kandidátusé, a nevezett tanszéket vezető megbizott docensé. Dr. Szántó Imre 192o. november 8-án született a Veszprém megyei Alsópáhokon, kisparaszti családból. Egyetemi tanulmányait történelem-latin szakon a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen 1946-ban végezte el kitűnő eredménnyel, az Eötvös József Collegium tagjaként. Ugyanebben az évben summa cum laude minősítéssel az egyetemi doktori cimet is elnyerte. Néhány évig középiskolában ta­nított, majd 195o-től 1966. augusztus 1-ig az Egri Tanárképző Fő­iskolának történelmi tanszékét vezette. 1961. augusztus 1-tŐl pedig az intézmény igazgatói tisztségét is betöltötte. 1966. augusztus 1. óta működik egyetemünkön megbizott docensként, a Középkori Magyar Történeti Tanszéken, 1967* április 1. óta a tanszék vezetőjeként. 1967. márciusa óta a történettudományok kandidátusa. Oktató-nevelő munkáját példamutató ügybuzgalommal, fegyelme­zettséggel és lelkiismeretességgel látja el. Tevékenységének szak­mai színvonala méltó a Kar szintjéhez, eszmei vonatkozásban szilárd marxista-leninista meggyőződés hatja át ténykedééét. Mint tanszék­­vezető barátságos, meleg, kollégiális légkört alakított ki maga körül. Oktatási kereten belüli és azon kívüli rendszeres és odaadó, pedagógus hivatástudattól áthatott foglalkozásai, a II. évfolymon végzett évfolyamfelelősi munkája, korábban pedig a Móra Ferenc Kol­légium igazgatói teendőinak ellátása révén nem csupán évfolyamának hallgatói, hanem annál jóval szélesebb hallgatói kör szeretetét, bizalmát, megbecsülését nyerte le. A történelmi szekció helyettes elnöki funkcióját kiválóan tölti be. Már Karunkra kerülése előtt is becses tudományos munkásságát a Szegeden töltött immár csaknem három év alatt tovább gyarapította. A világnézeti-oktató-nevelő-tudományos munka hármas egységét szi­gorúan figyelembe veszi. Ennek gyümölcseként irta meg "A helytörté­neti kutatások elvi és módszertani kérdései" cimü kitűnő egyetemi jegyzetét. Szegedi tartózkodásának ideje alatt jelent meg 1967-ben v \

Next

/
Thumbnails
Contents