József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar tanácsülései, 1964-1965, Szeged
1965. március 5., III. rendes ülés
- 10 - • Ágoston Gyöivg/ szerint örvendetesen javult' a vizsgafegyelem. Tekintettel azonban arra, hogy a vizsga’eredmények zuhanni szoktál: a szigorlati.félévekben, már most tudatosítanunk kell főleg a II. és IV.évesek között a szigorlati félév jelentőségét. A vizsgák alatt igen jó képet kapott a hallgatók modoráról, komolyságáról. Felveti, hogy a társadalmi ösztöndíjasok körüli, vitás kérdésekkel igen komolyan kell foglalkoznunk. lékán felkéri a Nevelési Bizottságot, vizsgálja meg a kérdést konkrét felmérés formájában és tegyen javaslatot. Ágoston György: valamennyit szilárdult a levelező hallgatók vizsgafegyelme is. Vannak azonban olyan tárgyak, amelyeken belül igen nagy a bukások száma. Szerinte ezt a kérdést is részletesebben meg kellaie nézni. Halász ülöd utal Tamás Atuila észrevételére, bár azt tapasztalja, hogy a tanszék hiába buktatja el az I. évest, az valamilyen módon mégis vissza kerül, ha a nappali tagozatra nem, levelező tagozatra. A szelekció tekintetében segítséget kér. ékári közbevetőieg megjegyzi, előfordult, hogy a Germán Tanszék átengedett valakit a szigorlaton azzal a feltétellel, hogy elmegy a Karról és nem lesz pedagógus. Halász Előd; ügy ilyen eset volt, mert a vizsgáztató már végképp elvesztette türelmét. .tékán: Nem szabad a szigorlatig elengedni. lalász klód: A szigorítást az I. félévtől bevezette a Tanszék, Írásban is megvizsgáljuk a hallgatók nyelvtudását. Hibának találja, hogy a hallgató háromszor tehet pótkollokviumot, negyedszer is miniszteri engedéllyel. A vizsgál: közötti spáciumokban lehetetlen ide- . gén nyelvből a hiányosságokat pótolni. Idegen nyelven csak egy javító vizsgát tartana megengedhetőnek, legalább 6 hét spáciummal. Szádeczky-Kardoss Samu mint a Heformbizottság elnöke foglalkozott a felvételi vizsgákkal. Tapasztalata szerint a középiskolák értékelése nem megbízható, viszont félórás