József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar tanácsülései, 1963-1964, Szeged

1964. június 5., V. rendes ülés

nyernek elhelyezést. Problematikusabb a helyzet a diákszállón kívül lakók tekintetében. Nyílván valóan a már említett káros hatások érvényesülési lehetősége ezek tekintetében lényegesen na­gyobb, Igen célszerű ezért, ha az állami és társadalmi szervek közös munkaterv és elgondoló alapján rendszeresen látogatják, ellenőrzik a diákszállón kívül lakó hallgatókat, mert ez alapvető feltétele annak, hogy a szükséges segítséget képesek legyenek megadni. d,/ Igen hasznosunk bizonyulna, ha az Egyetemi Tanács állásfoglalása alapján az állami vezetés megfelelő módon felkérné a pedagógiai tevékenységet irányitó állami és társadalmi szer veknek* a kutatóintézetnek és a tanszékeknek a figyelmét az objektiv okok folytén tanulmányai ban viszonylag elmaradt, illetve gyengébb előképzettségű hallgatókkal való pedagógiai foglalkozás módszereinek kidolgozására. Ez részint kiterjedne a középiskolai foglalkozásra, de kiterjedhetne az egyetemi tanulmányokra is, ahol különösen az első évfolyamon és főleg bizonyos spéciéin tárgyak /pl, nyelv, bizonyos gyakorlatok, stb./ tekintetében vannak megoldandó pedagógiai fe’a datok, ©y Itt említendő meg, hogy rendkívül fontosnak tartjuk a már felvett és társadalmi tanúimé i ösztöndíjban részesülő hallgatók tanulmányi munkájának rendszeres ellenőrzését úgy. az egyel. ,~k társadalmi szervei részéről, mini a küldő üzem részéről, E tekintetben a jelenleginél lényegi- . nagyobb fokú szervezettségre van szükség. 3» / Szociális juttatások A szociális juttatások tekintetében a kezdődő tanévtől kezdődően uj rendszer érvényesült. Az uj rendszer előnyei főleg a diákszállóban történő elhelyezések tekintetében mutatkoztak meg. A korábbi helyzettől eltérően ugyanis a diákszállóban történő elhelyezésnél nem pusztán az egyes karok hallgatói létszámának arányát vették alapul, hanem a rászorultságot. Ez magától érthetődően lényegesen igazságosabb megoldáshoz vezet. Dr, Kernen es Féla tanszékvezető egyetemi docens Készült a József A. Tud, E. sokszorosítójában. Sorszám '• 134/1964.. Példányszám i 40 db.

Next

/
Thumbnails
Contents