József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar tanácsülései, 1962-1963, Szeged
1963. március 13., III. rendes ülés
-5-témaköréből, és megkezdi az "Alföld rómaikori éremleletei" c.monografikus jellegű anyaggyűjtését, amely a MTA központi tématerveiben /?2.o2.o2/ szerepel. Czuth Béla egészségi állapotának fokozatos helyreállításával együtt mind aktívabban vesz r szt tudományos munkában és minden feltétele megvan ahhoz,hogy eredményes oktató, szervező és társadalmi /kari Szakszervezeti Bizottság elnöke/ munkája mellett e torén is jó eredményeket érjen el. Feltétlenül szükséges lenne azonban további fejlődése szempontjából egy külföldi /Szovjetunió, vagy NDK/ tanulmányútra, amelyre bölcsészdoktori disszertációjának megvédése után kerülne sor. Czuth Béla munkájának jellemzéséhez feltétlenül hozzátartozik még a hallgatókkal való alapos és lelkiismeretes foglalkozás. A levelező hallgatókkal való konzultációk, vizsgáztatások jó megszervezése ugyancsak elsősorban az ő érdeme. Meg kell még említenem, hogy I.félévi munkánkat nagymértékben előse itette az a körülmény, hogy a vallástörténeti előadásokat Br. Hahn István • professzor tartotta meg és ugyancsak ő vizsgáztatta Czuth elvtárssal megosztva a II.éves hallgatókat is.Magam munkájából a fentieken kivül kiveszi még a részét a MTA közpotni ötéves tervének /Régészet, ?2.o2.o2./ végrehajtásában is.Ennek keretében a magyar neolithikum gazdasági és társadalmi életének tisztázása céljából, a Kari TUKUFEJ alapból ásatásokat végzünk és megkezdjük a Kárpátmedence presztika /isz.e.IX-VII.szd./ le-' letanyagának monografikus jellegű feldolgozását is. Néhány kisebb publikációt készítek még, amelyek közül egy a Klasszika! Filológiai Intézettel közös Acta számára már készen, illetve lektorálás alatt van. Külföldi kapcsolatainkat illetően, az uj Tanszék még a kezdeti lépéseket teszi.Levelező kapcsolatban állunk a Leningrad! Zsdánóv Egyetem Régészeti Intézetével, amely részről szerves ás állandó kapcsolat létrehozása került javaslatba. A magyar-bolgár kulturális egyezmény értelmében magam háromhónapos tanulmányútra utasok a Bolgár Népköztársaságba és remélem ez ut során alkotó kapcsolatpkat sikerül létrehoznunk. A kandidátusi fokozatom már megvan, a tudományok doktora fokozatot talán 1965-6?-re sikerül elérnem. Tanszékünk régészeti profilját tekintve igyekszüfck eleven és termékeny kapcsolatokat tartani a szegedi Móra Ferenc Múzeummal. Ennek eredményeképp Tanszékünk a távolabbi, perspektivikus múzeumi kutatómunkát érintő megbeszéléseken vesz részt, a megyei muzeumhálózattal közös megmozdulásokat szervez. A Muzeum szívesen rendelkezésre bocsátja anyagát és helyiségeit gyakorlati jellegű foglalkozások megtartására. A jelenlegi helyzetről szólva fájó szívvel kell megemlékeznem arról, hogy a Művelődésügyi Minisztérium /