József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar tanácsülései, 1962-1963, Szeged

1963. május 22., V. rendes ülés

Jelentés A József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának dékánja által kiküldött háromtagú bizottság megvizsgálta az I, és a II.számú Magyar Irodalom­történeti Tanszéken meghirdetett tanársegédi állásra beérkezett anyagot s arról a következő jelentést teszi. fi A Bütfwlődésügyi Közlöny f.évi ápr.15-i számában közzétett pályázati felhívá­sokra három kérelem érkezett be,kettő,Csetri Lajos könyvtárosé és Nagy Géza gimn, igazgatóé az I.számi Irodalomtörténeti Tanszék tanársegédi helyére vonatkozólag, egy,Vörös László intézeti gyakornoké,a II.számú Irodalomtörténeti Tanszék tanár­segédi helyére. Csetri Lajos 1928ban született Kisujszálláson,alkalmazotti családból.Mint 16 éves leventét munkaszolgálatos keretben Németországba hurcolták,ahol hadifogság­ba esett s innen csak 194-5 végén tért haza, súlyos betegen /izzadmányos mellhár­­tyagy;11adássál/.További,hosszantartó betegeskedése.melyből csak 1959-ben épült fel teljesen,erősen késleltette tanú Imáin yainak elvégzését és pályakezdését, az irodalmi tanulmányok iránti szívós vonzódását,tudományszeretetét és szorgalmát azonban nem törte meg. így miutáin a szegedi Dugonics gimnáziumban leérettségizett, a szegedi Egyetem Bölcsészkaréin 1952-ben jeles eredménnyel középiskolai tanári ok­levelet szerzett a magyar-történelem szakon. A kari MEFESZ majd DISz szervezetben sok társadalmi munkát végzett,általában mint vezetőségi tag. 1954- augusztusáig az Agráirtudományi Egyetem Szakérettségis Tanfolyaméin működött Szentesen,azután Buda­pesten a Társadalom és Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat központjában dolgozott az irodalmi szakosztályon,1955 májusában történt újabb tüdőmegbetegedé­séig. Évekig táppénzes állományban volt betegsége miatt.amelyből kigyógyulva csak 1959 szeptemberében lépett újabb munkaviszonyba. Egészsége teljesen helyreállt. Azóta a szegedi Városi Somogyi Könyvtárban dolgozik,mint a feldolgozd csoport ve­zetője. Közben 1957-től 6l-ig elvégezte a szegedi Egyetem levelező hallgatójaként a német szakot. Párttag nem volt,nős,felesége tanulóotthon gondnoka,egy fia van. Publicisztikai munkásááeát 1956 óta folytatja megszakítás nélkül,igen színvo­nalasan. Mintegy tucatnyi terjedelmes -kisebb tanulmánynak beillő- cikke jelent meg azóta a Tiszatáj-ban.s különös figyelmet keltett néhány irodalomelméleti jelle­gű polemikus írásával. Főleg a realizmus kérdései körüli országos vitába kapcsoló­dott be igen eredményesen -ezért a MTA Irodalomtörténeti Intézete külső munkatárs­ként kívánja fo^alkoztatni- és a kisregény műfaji problémáiból irt értékes dolgo­zatokat. Csetri Lajos világnézetileg meggyőződéses és .iól képzett marxista,személyét tekintve teljesen megbízható,pontos és szerény ember,akit a Magyar Irodalomtörté­neti Intézet tagsága jól ismer és sokra becsül. Feltétlenül tehetséges,főleg iro­dalomelméleti vonatkozásban. Felkészültsége az átlagosat messze felülmúlja,írá­saiban a szovjet s a német szakirodalom alapos és a fejlődéssel lépést tartó is­merőjének bizonyult. Eredeti gondolkozó,aki alapos irodalomtörténeti tudás birto-

Next

/
Thumbnails
Contents