József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar tanácsülései, 1962-1963, Szeged
1963. május 22., V. rendes ülés
fapp Károly adjunktus kandidátusi értekezésének elftet A Thököly Imreféie felKeléa néhány kérdése. a tavalyi káderfejleaztési beszámolón ismertetett témánál szélesebb kört őlel fel a jelenlegi, mert az államszervezeten kívül a felkelés ideológiai, társadalmi problémáival is foglalkozik. Eredeti témájával 13b} március 1-ig óhajtott elkészülni. A‘ervét nem teljesítette. %mek magyarázatául részken a levelező hallgatókkal való foglal kei ásókat, részben azt adta elő, hogy előadásait újabb eredmények figyelembe vételével és problémák bevételével gyökeresen átdolgozta. - “ostani témája kéziratának elkészítését 1S>63 szeptember végéra Ígéri. Bölcsészdoktori értekezéset szánja. A legjobb fejezetet közzétenné. Után; kandidítuei értekezése témájának megváltoztatását kéri és az akadémiai tervtöm :k körébe vágó: A Horthy-Korszak sportpolitikája c. értekezés elkészítéséhez fog, mivel e témával szívesebben fogl lkozik. ^z anyaggyűjtés elkezdéséhez és ebben való előrehaladáshoz a tanszéken belüli munkamegosztás révén segítséget kér. A II. félévben az öszsegyüjtött anyag alapján sporttörténe ti szakszemináriumot kivan airdetni. távolabbi tervsi is e témakörben folytatandó kutatásokra irányulnak monográfiák készítésének igényével. TKFA se élyt kér munkája támogatásához.