József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar tanácsülései, 1962-1963, Szeged
1963. május 22., V. rendes ülés
-3onáziumban az egyik más beosztásba került német szakvezető tanárnő óráinak egy részét is ellátta, azaz tanítási gyakorlatot is szerzett. Ezek mellett az eredeti elképzeléseknek megfelelően gyakornoki éve alatt elkészítette doktori disszertációját is. A diszszertáció "A visszaható névmás helye a német mondatokban" a német leirő nyelvtan egyik nyitott kérdését viszi közelebb a megoldáshoz, s mind tárgyi, mind módszertani szempontból messze kiemelkedik az átlagos doktori értekezések sorából. Ugyanezt lehet elmondani Valaczkai Lászlónak a szóbeli szigorlaton tanúsított készültségéről és a kérdésekhez való "tudományos hozzáállásáéról is. Társadalmi munkát a KISZ-szervezetben végez, többoldalúan és megfelelően. Ha tekintetbe vesszük, hogy gyakorlati éve alatt arról is tanúbizonyságot tett, hogy mint egyetemi oktató is igen jól megállja a helyét, akkor az elmondottak alapján melegen javasolhatjuk a meghirdetett tanársegédi állásra. A tanács Valaczkai László pályázatát 10 egyhangú "igen" szavazattal elfogadja. Dr. Treer István kérését tekintettel arra, hogy nyugdijazási korhatárhoz közeledik, a Kar egyhangú vélemény alapján nem óhajtja figyelembe venni. 4./ napirendi pont: Bejelentések,egyéb.-------Dékán bejelenti, hogy Karunkhoz 5 kérelem érkezett be, illetőleg arany oklevél adományozása iránt. Az ilyen kérelmek fölött az 1/1956» /V.19»/ O.M.sz.rendelet szerint a KAR tanácsülésének kell határoznia. Felkéri Biró János kari titkárt, ismertesse a kérelmeket. Biró János kari titkár előadja, hogy GÖMÖRY JÁNOS történelem-földrajz szakos nyugalmazott középiskolai tanár, aki oklevelét 19ooban szerezte a Kolozsvári Tudómányegyetemen, gyémánt oklevél kiadását kéri. BLÉNESSY JÁNOS történelem-földrajz szakos nyugalmazott középiskolai tanár, aki oklevelét a Kolozsvári Tudományegyetemen 1913-ban szerezte meg, arany oklevél kiadását kéri. BARTS GYULA nyugalmazott történelem-földrajz szakos középiskolai tanár, aki tanári oklevelét 1912-ben a Kolozsvári Tudományegyetemen szerezte, arany oklevél kiadását kéri. NAGY M.JÁN0S nyugalmazott történelem-földrajz szakos középiskolai tanár,aki oklevelét 19o8-ban ugyancsak a Kolozsvári Tudományegyetemen szerezte, arany oklevél kiadását kéri. Arany oklevél adományozását kéri to-