József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar tanácsülései, 1962-1963, Szeged
1963. május 22., V. rendes ülés
-26-nyel 1957-ben, a magyar-történelem szakon. A bácsalmási gimnáziumban tanitott, majd. szakfelügyelővé nevezték ki, jelenleg a kunszentmiklósi gimnázium aegbizott igazgatója. 1959- ben megnősült, de hamarosan el is vált. Nem párttag. Tudományos munkája nincs, egy kis cikket kivéve. Bizonytalan tervei vannak a reformkori magyar irodalom esetleges kutatásával kapcsolatban. A két •pályázó személyének rátermettségét, felkészültségét, eddigi eredményeit, bizonyított marxista irodalomtudományi igényességét és nem utolsósorban a megfogható morális értékeket mérlegelve, bizottságunk megállapitja,hogy a fennálló s az egyetemi reform következtében különösen az irodalomelmélet terén fokozott követelményeknek Csetri Lajos pályázata minden vonatkozásban megfelel, ezért azt javasolja a Karnak, hogy Csetri Lajos pályázati kérelmét az I.sz. Magyar Irodalomtörténeti Tanszék tanársegédi állására vonatkozólag teljesitse. A II.sz.Magyar Irodalomtörténeti Tanszék tanársegédi állására Vörös László, az Intézetnek egy év óta gyakornoka, nyújtotta be pályázatát. Vörös László 1934-ben született Mélykuton, apja kovácsmester volt. Középiskoláit jeles eredménynyel végezte el. Egyetemi tanulmányait 1962-ben fejezte be, a magyar történelem szakon, kitüntetéses oklevéllel. 1961 novemberétől párttag, a KIBZ-szervezet titkárhelyettese. Nős, felesébe technikumi tanár. 1962 jul. 1 óta a II.sz. Magyar Irodalomtörténeti Tanszéken dolgozik, gyakornoki beosztásban. Besorolása: 2.Fizetése 150^ Ft. Munkájával az Intézet vezetése meg van elégedve: * Vörös László mind az oktatásban, mind a tanszéki tudományos munkákban jól megállta helyét, sőt komoly fejlődésről tett tanúságot: elkészült egyetemi doktori értekezésével s egy kisebb irodalomelméleti tárgyú összefoglalásával, mely a Világirodalmi Figyelőben fog megjelenni. Több irodalmi kritikát irt a Tiszatájba. Mindetek kitartó, szorgalmas munkakészségről, elvi elmélyedésről, a marxista irodalomkritika és irodalomelmélet elmélyült műveléséről tanúskodnak, s különösen a szorgalmat s pontosságot, a teljes negbizhatóságot mutatják Vörös László erényeiként. Azoknak a követelményeknek, melyeket a II.sz.Irodalomtörténeti Tanszék feladatai állitanak elébe, mindenben megfelel, ezért bizottságunk melegen javasolja a Karnak Vörös László pályázati kérelmének teljesítését. A kari tanács a javaslatot elfogadja és titkos szavazással az I.sz.Magyar Iro, dalomtörténeti Intézet tanársegédi helyére Csetri Lajost, a II.sz.Magyar Irodalomtörténeti Intézet tanársegédi állására Vörös Lászlót jelöli /A szavazás eredménye: 10 egyhangú "igen"./ Hagy Géza pályázatát lO^nem;*’ szavazattal a taná.cs elutasítja.