József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar tanácsülései, 1962-1963, Szeged
1963. május 22., V. rendes ülés
-21-szakmai vizsgáját, s »ár a nyáron,főleg azonban ősszel hozzákezdett a levéltári és irodalmi anyag feldolgozásához. Múlt év őszén kapott 2ooo forint belföldi ösztöndijából az ősz ós tél folyásán több izbenlevéltári kutatásokat végzett Budapesten az Országos Levéltárban.Átnézte a miniszterelnökség iratait 19o8-19l4- között, továbbá a minisztertanácsok jegyzőkönyveit, s néhány más iratot. Rövid ideig dolgozott a statisztikai könyvtárban is. Idehaza főleg az irodalmi anyag feldolgozásával foglalkozott.Március óta készül az orosz vizsga letételére is, amelyet előreláthatóan jövő hónapban sikerül teljesítenie. Ami a kutatómunkát illeti, aég kb.egymástól évnyi időre van szüksége az anyag összegyűjtéséhez, ehhez azonban jövő évben, azaz 195^*— ben egy-félév szabadságot is szükséges lesz igénybevennie. Ha a tervezett ütemben halad ez évben az anyaggyűjtéssel, akkor jövő tavaszignyárig szeretne egy cikket megjelentetni mintegy előtanulmányként Tisza IstváÜi nemzetiségi politikájáról. Ez nagymértékben kapcsolódik anyagához, sőt annak egy része. /A magyar uralkodó osztályok /hatalmi/ és nemzetiségi politikája az első világháború előtti években 1908,illetve 1910-1914- között./ Oktatómunka! Az 1962-03«tanév I.félévében a IV. éveseknek adta elő a kelét-európai országok legujabbkori történetét, kik félév végén valamennyien kollokváltak is a tárgyból. E félévben tehát a II.félévben a III. évesekkel foglalkozott, tehát keleteurópai népek újkori történetét, illetve annak lényeges kérdéseit dolgozta fel. ■ G. Soós Katalinról egyelőre annyit tudok közölni, hogy oktatómunkámban a II.félévben helyettesi tett-. Ezt természetesen az elkövetkezőkben vissza fogjaidő-és tehermentesítésben nyelni. A tanács a jelentést tudomásul veszi Dr. Madácsy László dékánhelyettes átveszi az elnöklést és felkéri dr.Mérei Gyula tanszékvezető egyetemi tanár/, a Magyar Történeti Tanszék káderfejlesztési tervének teljesítéséről a következeket adja elő: Karácsonyi Béla docens, tanszékvezetőhelyettes, csoport ezető. Kandidátusi értekezésének cine: A lengyel-magyar krónika. Vállalta, hogy amennyiben egy éves tanulmányi szabadságot kap, 19 2.végéig elkészül témájának feldolgozásával. 19ö2.szeptember 1-ig jól haladt munkájával. Szeptember óta azonban' nem tudott foglalkozni kandidátusi értekezésével. A történettudomány tárgya stb. kollégiumot ugyanis a reform követelményeinek megfelelően szemináriunszerüen kell lebonyolítani. A tematika kidolgozása, az anyag áttanulmányozása és kiszemelése, az uj formának megfelelő nódszer kialakítása, \