József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar tanácsülései, 1962-1963, Szeged

1963. május 22., V. rendes ülés

-14-Tanulmányai szilárdabb megalapozása céljá­ból a kar egy évre Szovjetunióba kiküldte ösztöndíjasként FEJÉR ADÁM V.éves hallgatón­kat. Fejér igen megbízható munkát végez, sú­lyos betegsége azonban ez év tavaszén hosz­­szabb időre visszavetette az előbbrejutásban. 2« Az oktatók szakmai kvalicikápiójának növe­lése érdekében a tervnek megfelelően a következők­ről számolhatunk be. Pete István és H.Tóth Imre 1962. júniusában meg­védte egyetemi doktori értekezését. Szőke György 1962-ben letette kandidátusi filo­zófiai vizsgáját. 1962.tavaszán levelező aspi­­ranturáját is sikerült szovjet levelező aspi­­ranturává átminősíteni. Ennek keretében 1962- ben egy Ízben, 1963-ban most első Ízben egy-egy hónapra Moszkvába utazott. Ez év Őszén tesz szak­mai vizsgát. Pete István 1963* áprilisában eredményes felvéte­li vizsgát tett levelező aspiranturára. H. Tóth Imié felkészült 1963» júniusában leteen­dő kandidátusi szakvizsgájára. Megjegyzendő, hogy a fent felsorolt eredmények némelyike az eredeti tervhez képest plusz-ered­mény. Ilyen jellegűek továbbá a következők: Var­ga Lajosné nyelvtanár megbízást kapott a Szov­jetunió történetéből egy kari jegyzet megírásá­ra. Hasonlóképpen Jakócs Dániel a világirodalmi előadások orosz és szovjet irodalmi részéből Írandó jegyzet elkészítésére vállalkozott. A szakmai felkészültség biztató javulásának kétségtelen jele a tanszéki Acta első füzeté­nek közelesen várható megjelenése. Az Acta létre­hozásában a tanszék legtöbb tagja tevékeny mun­kát végzett. Dicséretet érdeyel H.Tóth Imre technikai szerkesztői minőségben végzett munkája. A tervhez képest eltérés ill. lemaradás két pontén mutatkozik: Szőke György nem készítette el egye­temi doktori értekezését. Ez azonban aspirénsi tanulmányainak intenzivebbé válása következté­ben helyeselhető. Sonkoly Pál szintén nem készí­tette el a múlt évre tervezett doktori értekezé­sét. Sonkoly munkájában az elmúlt másfél év során ennek ellenére némi javulás volt tapasztalható,a javulás tempója azonban még.nem kielégítő mértékű 3. Igen kedvezően alakult a helyzet a külföldi ta­nulmányutak vonatkozásában. Szőke György 1962-ben egy hónapo.t, 1963-ban eddig egy hónapot töltött a Szovjetunióban mint levele­ző aspiráns, ez év őszén szintén egy hónapra ismét kiutazik. Sonkoly Pál jelenleg két hónapos tanulmányúton van Csehszlovákiában.

Next

/
Thumbnails
Contents