József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar tanácsülései, 1962-1963, Szeged
1963. március 13., III. rendes ülés
d/ Az Írásbeli házi feladatok ellenőrzése olykor csak 1-1 ta. nuló munkájára korlátozódik, az egész osztály nem okul a javításból, a tipikus hibákat nem mindig állapítják meg, és azok javíttatásáról nem gondoskodnak. é/ Az egyéni és kollektiv számonkérés nem mindig kapcsolódik össze elég szorosan. f/ S/ h/ Az idegen nyelvi órákon általában elmarad a tanári mintafordítás. Nem tudatosítják eléggé az anyanyelv és az idegen nyelv szerkezete közötti különbséget, sem a fordítás stilisztikai problémáit. Több esetben az óravégi összefoglalás csak mechanikusan reprodukálja az előzőleg elhangzott megállapításokat, nem mindig’ összegez, nem helyezi el az uj ismereteket a régiek rendjében, nem von le tanúságokat, tehát formális jellegű, nem eléggé hatásos. A gyakorló tanárjelöltek nevelőmunkája kissé egyoldalúan erkölcsi és politikai területre korlátozódik, az esztétikai szempontokat nem meggyőző erő velői mxnaxg állásfoglalás tartja szem előtt. A hitelesség éi mellett olykor a frázisosság nyomai és a nehatároz at lansága Í£ megfigyelhetők. A fentiekből a hiányosságok ellenére is az derül ki, hogy Karunkon a szakmódszertani képzés javulóban van. Ennek egyik bizonyítéka, hogy a Kar vezetősége a múlt évben és most is komoly figyelmet szentel a kérdés tanulmányozására. Az országos program.vitán szintén kedvező jelek mutatkoztak a tantárgy jelentőségének biztosítására. A munka további javításának tartalmi és szervezési feltételei vannak. III. Javaslatok 1./ az előadók fokozottabban törekedjenek' arra, hogy a tanterv adta kereteken belül minél több iskolai tananyag konkrét feldolgozására mutassanak példát. Ezzel is jusson kifejezésre a hallgatóság előtt, hogy a szakmódszertani előadások hallgatása és az ott felmerült•kérdés ék elmélyült tanulmányozása nem felesleges időtöltés, hanem leendő iskolai munkájuk és nevelővé válásuk hasznos segítője. 2./ Törekedni kell 1 a szakmódszertani oktatás minél gyakorlatibbá tételére. Olyanféle szemináriumi formához kellene közeledni, amelyen előadások és gyakorlatok váltogatják egymást. Ennek érdekében a nagy létszámú szakcsoportokat /magyar, történelem, orosz/ kisebb /ló,legfeljebb 2o fős/ csoportokra kellene osztani. Ez csupán tanrendi és tantermi problémát jelentene, a hallgatók elfoglaltságán^nem változtatna, csupán az előadók óraszámát emelné, de nem nagy mértékben, viszont ennek ellenére a munkafegyelem és az eredmény megjavítása érdekében kívánatos volna. így kerülhetne a szakmódszertan előadója- már a IV. éves hallgatókkal közvetlen kapcsolatba, igy tájékozódhatnék közelebbről felkészültségük színvonaláról. Az ilyen oktatási forma tenné lehetővé annak a programvita során elfogadott' javaslatnak a megvalósítását is, hogy a hallgatók szakmódszertanból legalább a IV. év végén gyakorlati jegyet kapjanak. Ez a minősítés nem fokozná a hallgatók túlterhelését, viszont a tantárgy súlyának növelését előmozdítaná.