Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar tanácsülései, 1961-1962, Szeged
1962. május 16., VI. rendes ülés
időben hozzájusson. Ken kialakultak azonban, még a tanulás segítésében alkalnazott módszerek, és főleg nincs még meg az ösaznüködés a kar és a diákért tbc*» között az ellenőrzés elősegítése tekintetében, Sbb^n elsősorban a diákotthon a hibás. Általános tapasztalatunk, hogy főleg a nunká&~pamezt szárnazásu hallgatók a kötelező nyelvi vizsgákból lényegesen gyöngébbek mint a szaktárgyakból, s ez igen rotnja az átlagukat. Meggondolandónak tartón a nyelvi studiunok bevezetését, Nen kielégitő azonban a kép, ha külön vesszük a halasztott és bukott vizsgák szánét. Bukásoknál noglopő azoknak a nagy széna, akik egyébként jeles vagy jó rendű tanulók voltak nindig, és nőst is, de egy tárgyból elhúzódtak. A halasztások egy része betegség, Elás része viszont hanyagság következménye. Sajnos, keveset tettünk az elmúlt félévben a hallgatók hivatásra nevelése vonalán. III. Szabadidő kitöltése, kulturális- és sporthelyzet A kulturális és sportnunka igen korlátozott, zömnél a KISZ programjába illeszkedik bele. Több csoportban volt kulturális vita /film, szindarab, -könyvankét/, amit közös megnézés, ill. elolvasás után tartottak. Ezek igen jól sikerültek. Egyes szobákban újfajta társasjátékok, öttusák alakultak ki, amelyek az általános műveltség emelését segítik elő, de ezek nen általánosak. Egyes szobákban meghonosodott bizonyos hagyományok ápolása /Mikulás est, névnap stb./ A közönségszervezés a félévben nen volt kielégitő. Legnépszerűbb Ó3 legáltalánosabb a tolevizió, de túl kicsi a társalgó. A kcllégiuniSjem lemezjátszival, sem klubszerű felszereléssel nem rendelkezik. Súlyos hátrányt jelent egy előadóterem hiánya is, ami hátráltatja az aktiv kultumunkat. A diákotthonban legnagyobb probléma a szombat délutánok és a vasárnapok kitöltéso. Som a diákotthonok, sem az egyetem nen rendelkeznek klubbal, egy teadélután, lemez-est stb, megrendezése sem lehetséges, igy nem véletlen, hogy sokan járnak szórakozó helyekre. Kirándulást pedig anyagiak hiányában nem tudunk rendezni. Örvendetes a diákotthon helyzete a testedzés vonalán. Sokan végeznek rendszeres reggeli tornát. Általános óhaj a tagság részéről súlyzók, expander be*szerzése és a mosdókban egy-egy bordásfal beépitése. Rendszeresen folyik a szobák közti labdarugó bajnokság, valamint megrendeztük a kollégium sakkbajnokságát. A fentieken kívül a kollégium goobfoci -bajnoksága is megrendezésre került sőt vidékiekkel is folyt mérkőzés. Asztalitenisz hely hiányában nem volt lehetséges , pedig a SZEAC felajánlott a kollégiumnak egy teljes felszerelést. A kollégiumban több kivaló sportoló i3 lakik. Külső és belső csinosság tekintetében nem sokat fejlődtünk -bár egyro több szoba segit a takarításban de függöny, szőnyeg stb, egyáltalán nincs a diákotthonban, s a dekoráció som általános. Egészségi szempontból sem kielégítő a helyzet /férőhely, tisztálkodás lehetőségei stb./ Ezek logfőbb oka a túlzsúfoltság, de ugyanakkor az ezekre való nevelés hiánya is mutatkozik. IV. A diákotthon vezetése Az irányítás a múlt félévben az ideiglenes Működési Szabályzat alapján történt, melyet e félévre a végleges Működési Szabályzat elfogadásával erősítettünk meg. A diákotthonban egy öt tagú bölcsész diákbizottság működik. Legfőbb hiányosságuk a tapasztalatlanság. A kari KISZ szervezet ugyanis -bár állandóan hangsúlyozza n kollégiunositás fontosságát-minden évben"lefölözi»a diákbizottságot. Kollégiumi munkára tapasztalt kádereket nem adnak, s ha a kollégium kinevel egyet, rögtön el is viszik. A szobaközösségek, a tagok elis-St. sz.387/1962.IC,9o p 1.-ban. Sokszoros it ást ang.: Dr.Madáesy László dékánhelyettes.