Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar tanácsülései, 1961-1962, Szeged

1962. május 16., VI. rendes ülés

molnának munkájukról, tapasztalataikról és persze nehézségeikről is. Elsősor­ban a levelező hallgatókra gondolnánk, s o sogitsóg kölcsönös lenne: A kollé­gium diákjai is segítségére lehetnének levelező kollégáiknak. A szűkös körülmények dacára is a tisztaságot ás a rondot általában kielé­gítőnek találták az oktatók. Több oktató említette a kollégiumok túlzsúfoltságát.Ezen segitoni persze jelen pillanatban talán nem lehet, de több olyan hiányosságot észleltek ezzel kapcsolatban a látogatók, amelyeket likvidálni lehet és kell is. Ez utón hív­juk fel a figyelmet a lánykollógium betegszobájának túlzsúfoltságára: helyhi­ány miatt a betegeket nem mindig tudják elkülöniteni, s ez növeli a járványvo­­szélyt, A fiú hallgatók kifogásolták, hogy a II, emeleten gyakran nincs vi , s ez tumultust okoz az alsóbb emeletek nozsdóiban. Felmorült az a kivánság is, hogy lehetőség szerint valamennyi szobában legyen -esetleg esak vezetékes - rádió, A hallgatók elhelyezéso terén megszívlelendő az a többek által felvetett javaslat, hogy nagyobb gondot fordítsanak a szobabeosztásra. Tanulmányi szem­pontból,de elsősorban a közösségi nevelés szempontjából is helyes volna, ha azo­nos szakos, különböző évfolyamú hallgatók kerülnének egyssobába, A kollégium kialakulandó tradícióinak továbbadása és a közösségi szóIlon kialakítása szem­pontjából is igen megszívlelendő oz a javaslat. Mindenekelőtt azonban progran-mininunként azt kell biztosítani, hogy egy szobában csak egy kar hallgatói lakjanak. Ezúttal is sok panasz hangzott ol a menzára: az árakat emelték, a minor­­saget nem. Beszámolónk kétségkívül kissé amorf jellegű, ez azonban szükségszorüen tükrözi a jelenleg fennálló helyzetet.Véleményünk szerint a kar oktatói fontos­nak tartják a kollégium patronálását, és szívesen vesznek részt abban, de ez a tevékenység ma még non találta meg a megfelelő formákat, s gyakran kissé talán partizán jellegű. Nem is használtunk ki minden lehetőséget: Bálint Sándor pro­fesszor írja jelentésébe, hogy még ősszel felajánlotta: szívesen vállalkozik a város nüomlókoinok séta keretében történő bemutatására a diákoknak. Ezt az ér­tékes és önzetlen segítséget feltétlenül hasznosítani kell. Követésre méltó Rdez Endre docens kezdeményezése, aki az Eötvös Kollégiumban ós a népi kollé­giumokban szerzett tapasztalatairól beszélt a diákoknak. Befejezésül megállapíthatjuk, hogy a kollégiumok látogatása kétségkívül hasznos kezdeményezésnek bizonyult, s az oktatók ilyen irányú munkája már is meghozta gyümölcseit. Hogy e munka nég eredményesebb legyen, feltétlenül meg kell határozni jellegét, tisztázni főbb szempontjait, E téren jelenleg még bi­zonytalanság uralkodik. Nagyobb figyelmet kell forditani a diákokat érdeklő problémák közvetlen hangú megbeszélésére is. Szeged ,1962. május 11, A beadott jelentések felhasználásával elkészítette: Szőke György s.k. tanársegéd-2-St sz.:437/1962, K.4o,pl.-ban. Sokszorosítást eng.: Dr.Hadácsy László dékánho­­lyottes*

Next

/
Thumbnails
Contents