Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar tanácsülései, 1961-1962, Szeged
1962. március 14., IV. rendes ülés
fogalmazványban kb* 2 iw# tanulmánya késéül «1 a* Ady-viták első szakáméról “ mint értekezés ár^ első fejezete. minőségileg, vagyis a dlssjKertéció koncepcióját, gondolati szerkezetét tekintve az anyag* gyűjtés elérkezett arra a fokra» bogy * disszertáció alapgondolatai” ról a közeljövőben tanszéki értekezleten "szakijai vita karatéban * rendezhessünk rí tét. Krajkó A. munkája elismerést érdemel '»alvót, rendszeres, folyamatos aranka sóit, »olyat naira 1 élőiről fcallott kezdenie at irodaion* történőt tanulmányozásé t * szükségképp kisért a szakpiai, pedagógiai felkészülés is. A közeljövőben elkészülő s megjelenő nagyobb tanúimé~ nyal bizonyéra kedvezően változtatnak aggályostógán, kiz nehézkessé" gén, ami a tanulmányok frisébb ütemű kiadására vonatkozik. Távolabbi tervek vele kapcsolatben: I« rgyére« alkotószabadság, 19*2. sleptem' bérétől, «mikor is részben Szabolcsi ü.hslyettesitené. 2. A disszer* táció elkészítése s leadása 19*3 végért. Dr. ffaosády József, adjunktus dolgozik lagrégobben a tanszéken, az 5 Hrételivel valamennyi oktató az el leaf orradal on után, a* étszar” vetés sorén került az egyetemre. és 19*0 végén készült káderfej lest té' si terv szerint Saosédy m*r akkor határozottan e rendszer mellett IV lett, a kor feban komoly politikai kifog sok 19*o végén «ér alaptalanokká váltak. Király István szerint a sokáig pás« ívnak tekintett Ka‘ ctédy «ár akh>r aktivizálódott.Az utóbbi egy évben 'iacsády lényeges ftjlóáést tett »eg, rind szaktudományos, «ind politikai tekintetben. A kettő, »ivei egymásra, bet, szinte elválaszt hatatlan egymástól. Ugyan* akkor azok a mellőzesek, melyek szaktudományos "közelebbről az aeei~ ranturéval kapcsolatos * elhaladásában érték 19*Ö"ig /» ne« oktalanul bizonyos politikai természetű aggályok miatt/ érthetően lassították is fejlődését. Lehet mondani, hogy %osédy oktatói és szaktudományos műnké já" aak újabb lendület« 19ÍÖ.és *2 Aközött következett bo. S másfél év termése «sunyiségileg, miftőoégilog egyaránt figyelmet érdemel, eélta" dates szorgalomról s oly elmélyedésről tanúskodik, moly addig magol" dalian irodalomtökténeU problémák megoldását készítette elő. Vélő" vényünk szerint a tudományos produkció értékelésénők nem lehet alapja a publikációnak, a türelmes papírra nyomtatéinak puszta ténye,hanem csakis ez a kritérium; segit-e megoldani megoldatlan problémát az a bizonyos publikáció vagy se«, Baeaády a megoldás pozitív utján lépett előbbre; közelebbről az 19*7 utáni népleeség kérdéseinek ollozgptazá" ben. Kor bban megírt tanulmányait újabb elvi "elméleti igényesség hatására átdolgozta; Így több mist négy iv terjedelemben készen áll,riet" ben kinyomtatva 1«, kandidátusi értekezésének két fejezete. Egy újabb dolgozatában egészséges polémiával szélesítette ki 'Öt ér egy korábbi elvi tanulmány aak tsírni? gait Agy félreértett ir* nyregényről, heteken belül megjelenik./ így másik jó tanulmánya a Mészöly emlékkönyvben jelent meg Aékai lengyel regényei« kjei ról J Somom tommávmm ez a 7-8 ívnyi terjedelmű s már elméleti, kritikai, polemikus megelevene* áésről tanúskodó dolgozat, mely másfél év alatt készült el, önmagéban is komoly eredményt mutat. S még többre tarthatjuk,ha azt az alapkő" tatást is figyelesbe vesszük, melyet *aeeády az ételt másfél évben