Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar tanácsülései, 1960-1961, Szeged
1960. december 7., III. rendes ülés
2 részt /kukoricatörés/, illetve t ' rsadalxai munkát végeznek a rókusi pártház építésével kapcsolatban. Az említett mozgalom keretében tanulmányi munkát is fokozottabban végeznek, z. a tanulmányi munka részben kifejezetten szakmai: minden hallgató tudományos diákkörben dolgozik, vagy szakszeminárlomon vesz rév.zt, vagy valamilyen munkaközösségben dolgozik; részben politikai jellegit: az Ifjúsági akadémia előadásait minden kollégista látogatja, de rendszerint résztvevője van közülük az ateista kör előadásainak is, A mozgalom keretében kulturális munkát is végeznek: a kollégistáknak kb. 50?6-a résztvesz a Collégiua Artium előadásain, az egyik kollégista /Csányi Miklós/ vezetésével 5 tagú csoport Tápé környékén V végzett 2x$ napos népművelési gyakorlatot, a T. Z KISZ szervezetével szocialista szerződést is kötöttek, pl, a csoport vezetője vállalta a TSZ KISZ tagok színjátszó csoportja munkájának a segítését, riredményes munkájukról a Rádió is beszámolt, Hésztvesznek a kollégisták az évfolyamokon belüli csoportviták rendezésében is, A bölcsészkari kollégisták között a fő mozgató erőt jelenleg Takács László /aki a Kollégiumi diákbizottság titkára i->/# ouó ár oly. és Csányi iklós jelentik.. Igen hasznos volt a múlt évben Kovács eánuor, Kaposi /kosjár/ hárton és iró íerenc volt kollégisták működése és eredményes az a segítség, amelyet a fiatalabb kollégistáknak adtak, A bölcsészkari és a természettudományi kari hallgatók kapcsolata igen jó a kollégiumban és a különböző kari hallgatókból álló közösség .in tikét kari hallgat ók számára előnyös, a tér' . zettudomanyi hallgatók és a bölcsészkari hallgatók kölcsö nősen segítik egymás látókörének szélesedését, a A kollégisták tudományos érdeklődését mi sem mutatja jobban* mint eredményeik. Csak az elmúlt tanévben a Kollégium bölcsészettudományi kari hallgatói tollából számos olyan cikk, tanulmány született meg, melyek különböző lapokban való leközlésre is érettek voltak, igy ;uegjelent 9 tanulmány, 4 kritika, lü könyvismertetés, 1 fordítás, 2 vers ás elkészült 3 doktori értekezés, SB a munkásság elsősorban 4 idősebb kollégista eredménye./Kovács, Kaposi, iró,lakács/.