Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar tanácsülései, 1958-1959, Szeged
1959. március 25., IV. rendes ülés
as 1959«évi bitelkorot felosztásarai, kapcsolatban fölt eszi a kérdést« hogy a tan los tagjai 6hajtanak-e változtat ni az eddig megállapított kulosozámszerlnti feloszt ásón, felveti« annak ozükséges_ így a dékán folytasson megbeszélést á két magyar tanszék vezetőjével, mert a két tanszéknek juttatott könyvvásárlás! hitelkeret igen kevés, A két magyar irodalmi tanszék tulajdonképpen három tanszéknek szénit, A tanszék kari tanácsülésen résztvevő képviselői non tartották eléggé szem előtt a tanszék érdekelt, akkor mikor 1-1 egységet kértek. E- sért ebben az esztendőben a minimális könyvlgényeket sen tudták kielégíteni, A hallgatók létszámához viszonyítva is szükséges lenne a magyar tanszék könyvtárának fejlesztése, A kritikai kiadású könyveket egyáltalán nem tudják megvenni, mórt ezek drágák, de ugyanekkor beszerzésük feltétlenül szükséges volna az eredményes oktatómunka érdekében, Kra.lkó András szintén a magyar tanszék képviseletébe szólal fel ésvéleménye szerint a jelenlegi felosztási rendszeren változtatni kellene, mely egyenlőnek tekinti az intézeteket és ez lényegében egyenlőtlenséget szül. Karácsonyi Béla véleménye szerint a jelenlegi elosztási rendszer hosszas kísérletezés eredményeképpen Jött létre, és ez bizonyult az eddig alkalmazottak közül a legjobbnak, Igaz ugyan, hogy a tanszékek hallgatói létszáma nem egyforma, de minden tanszéknek megvan az Indoka arra, hogy miért kap bizonyos összeget a könyvvásárlásra, pl. sok tanszék éveken át szünetelt« tehát évek mulasztását kell helyrehozni, hogy könyvtáruk valamennyire is használható állap atban legyen. Vannak ezenkívül olyan tanszékek, amelyek deviza-igényes könyvekkel kell,hogy dolgozzanak, tudomása szerint a magyar tanszéknek ilyen problémái nincsenek, oZádeoaky-Knrdosa öauu kifejti azt a nézetét, hogy irodalmat nemcsak a ílagyar Irodalomtörténeti Intézet tanít, hanem a Klasszika Filológia és a modern nyelvi tanszékek is. javasolja, hogy a kar könyvtári megbízottja vegye föl a kapcsolatot az Egyetemi Könyvtárral azzal a céllal, hogy vegyék