Török Róbert et al.: Háborús hétköznapok IV. Tanulmánykötet (Budapest, 2020)

Balaho Zoltán: A magyar - csehszlovák határ kialakulása 1919-ben és annak módosítása egy konkrét eseten keresztül. Avagy volt-e népszavazás Susán?

A CSEHSZLOVÁK-MAGYAR HATÁR KIALAKULÁSA 1919-BEN ÉS ANNAK MÓDOSÍTÁSA ... A Rubicon történelmi magazin egyik 2009. évi számában1 — vagyis több mint tíz évvel ezelőtt — érdekes képek jelentek meg. „Az ol­vasók képei” című rovat három fényképe közül az egyik Léhy Gá­bor susai községi bírót ábrázolta, amint délcegen ül egy széken a saját háza kertjében, előtte asztalra kitett tárgyak láthatók, egy tintatartó, tapper és egy kinyitott cigarettatárca. A bíró mellén érdemkereszt, kezében egy hosszú bo­tot tart. A képekhez írt szövegben egy olyan faluról esett szó, amelyik több mint hároméves csehszlovák megszállás alól került vissza Magyarországhoz, mégpedig népszavazással, amit a bíró szervezett meg. Népszavazás, mint Sopronban! A folytatásban egy hosszúra nyúlt feltáró és kutatómunka vette kezdetét, aminek első lépéseként eljutottam a képeket beküldő tulajdonoshoz, a Deb­recenben élő Nagy Zoltánhoz, a szóban forgó bíró dédunokájához, rajta ke­resztül pedig a bíró egyenes ági leszármazottjához. Az unoka ma is Susán él — ami 1979 óta Ózd része —, nagyszülei házában, ugyanott, ahol a bíróról a fénykép készült az 1920-as évek végén.2 Személyes találkozóra először 2009. január végén, majd márciusban került sor, amiknek eredményeként a Ma­gyar Nemzeti Múzeum megkapta ajándékba a három fényképet, valamint a bíróbotot letétbe.3 Évekkel később a letét ajándékká módosult, és ma már a múzeum állandó történeti kiállításának a része. Az egyik fénykép Léhy Gá­bor bírót ábrázolja bottal a kezében a fentebb leírt módon, a másik kettő pedig Léhy Zoltánt (a bíró fiát), aki lóháton ül, illetve egy műtermi díszlet előtt áll, ünneplő ruhában, nemzeti színű szalaggal a vállán. Az egyik kép a hátoldalára írt feljegyzés szerint „...Susa magyarországhoz cseh-szlovákiától 1 Rubicon. Történelmi Magazin. XX. évfolyam 196. szám 2009/6. 2 Léhi Zoltán (a Léhiek az 1950-es évek kuláküldözései hatására a nevükben az у-t felcserélték i-re) háza 1908-ban épült, a dédnagyapja és a nagyapja által vert és égetett téglákból. A házról és szobabelsőről készített képeket lásd Dobosy László: Susa. In: Gömör Néprajza XLV. Debrecen, 1994. 47-48. 3 A gyűjtésről szóló jelentést 9634-2010-es adatári számon lásd a Magyar Nemzeti Múzeum Központi Adattár és Informatikai Főosztályán.

Next

/
Thumbnails
Contents