Török Róbert et al.: Háborús hétköznapok IV. Tanulmánykötet (Budapest, 2020)

Nagyné Batári Zsuzsanna: Hátországi húsvét az első világháborúban sajtószemelvények tükrében

HÁTORSZÁGI HÚSVÉT AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚBAN SAJTÓSZEMELVÉNYEK TÜKRÉBEN HÁTORSZÁGI HÚSVÉT X. A LOCSOLKODÁS Az egyházi szertartások, a húsvéti ételek, a húsvéti ajándékok után termé­szetesen a húsvéti locsolkodás az, ami a leglényegesebb része az ünnepnek. A hétfői locsolkodás hosszú múltra tekint vissza, amelyet eleinte vízzel végez­tek, városokban pedig fokozatosan terjedt a szagos vízzel locsolkodás vers kí­séretében.80 Erre vonatkozó adatok a háborús időszakban is vannak, de más di­menzióban. Megjelentek a felhívások, amelyek a virágra, illatszerre fordítandó összeget jótékony célra javasolták felajánlani.81 Ezen a területen is megjelent a hiány 1917-ben: „Nem lesz rózsavíz Vácon sem. A világháború a régi húsvéti szokásokat is megzavarja. Kevés a szesz és igy a miniszter elrendelte, hogy a szagos olajokhoz nem szabad felhasználni azt a kevés szeszt, a mivel rendelke­zünk. Már pedig e nélkül nem lehet rózsavizet csinálni. Ügy lesz tehát az idén, hogy húsvétkor nem fognak rózsavízzel, hanem csak tiszta vízzel öntözködni, de vigasztaló, hogy ettől sem fog a »szép virágszál elhervadni«.”82 mm Húsvéti illatszerek! ~ Üvegenként 50 f-tSI feljebb. ILLATSZEREK dekesTámra Is kimérve. Eau de Cologne eredeti üvegekben. Illatszerek eredeti üvegekben és különféle illatokban, шш-к®' «S° Különféle húsvéti locsolók és Illatszer Cassetták! Telefon szám 230. Hajchamponok, Arc-crtrnc-ck, Szappanok, »YES« porcellán-pouder, K&i$er­­fcorax. Szivacsok, Szarvasbőrök, Hajtű- és iésQ különlegességek legolcsóbb be­szerzési forrósa: Földes Márton ARANY KERESZT DROGÉRIA Nyíregyháza Városház-palota. Húsvéti illatszerek! Viszontelárusitóknak megfelelő kedvezmény. Tojásíesiék minden színben, 10 és 20 filléres csomrgokban. VMtkrt patai mgncfclKikat No­K-ia MN Mratntn szállítok! 25 К femiriís utaa Maden miauk 1 К-it am tun wgtenírt. ЖЯ 3. kép ■ Húsvéti illatszer hirdetése (Nyírvidék, 37. évfolyam 24. szám 1916. március 23. 8.) 80 Tátrai Zsuzsanna: Húsvéti locsolás. In: Magyar Néprajzi Lexikon II. 1979. https://www.arcanum. hu/en/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-neprajzi-lexikon-71DCC/h-7297A/husveti-lo­­csolas-72BC2/ (a letöltés ideje: 2020. május 29.) 81 https://ujszo.com/vasarnap/husvet-a-haboruk-idejen (a letöltés ideje: 2020. május 29.) A szerző idézi: Gömöri Újság, 1915. március 28. 82 Váci Hírlap, 31. évfolyam 14. szám 1917. április 8. 3.

Next

/
Thumbnails
Contents