Török Róbert et al.: Háborús hétköznapok IV. Tanulmánykötet (Budapest, 2020)

Nagyné Batári Zsuzsanna: Hátországi húsvét az első világháborúban sajtószemelvények tükrében

HÁTORSZÁGI HÚSVÉT AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚBAN SAJTÓSZEMELVÉNYEK TÜKRÉBEN A hazaszeretet és áldozatkészség azt kívánja a magyar nemzet minden fiától, még a legkisebbtől is, hogy tudjon lemondani arról, ami máskor oly kedves ajándék volt szülők, keresztszülők és gyermekek, ifjak s leányok között az oly kedves tárgya labdázásnak, pénz fokával vívott csatáknak és ezer vidám tréfának.”69 A tojás minden erőfeszítés ellenére egyre kevesebb volt, és természete­sen megjelentek a tojásüzérek is. Erről olvasni beszámolót az újságokban is, amelyekben a szerzők mélyen elítélik a teljes várható tojáshozamot felvásárló üzéreket, akik aztán jóval drágábban adnak tovább a megszerzett javakon.70 HÁTORSZÁGI HÚSVÉT VIII. A SONKA Füstölt húsról már olvashattunk korábban a bekért adományok között, de mit tudunk meg még a sonkáról? 1916-ban a Békés című lapban a követke­zők olvashatók: „Azt is meg lehet köszönni, hogy a húsvéti bárány, a húsvéti sonka és a húsvéti kalács megmaradhat s igy az ünnepeket kellően méltányló gyomrok nagyobb veszteségben nem részesülnek.”71 Természetesen a tojás esetéhez hasonlóan a sonkaüzérek is megjelentek. A disznóhús ára rendkívül magas volt, az áru pedig kevés, így a sonkát, ami­nek a minősége sokszor hagyott maga után kívánnivalót, csak kevesen en­gedhették meg maguknak, de nagyon sokan nem tudták elengedni ezt az igényt, és mindenáron sonkához szerettek volna jutni a szűkös időben is.72 Több helyen is megjelent azonban a húsvéti sonka valamilyen kifigurázá­sa, kép vagy karcolat formájában,73 ez talán hozzájárult ahhoz, hogy elen­gedjék az olvasók a sonka iránti vágyukat, a humor segítségével. „Ajánlatos, ha fölhagyunk azzal a babonával vagy mivel, hogy a húsvéti sonka levében főzött tojást jónak tartsuk és e célra, harminc-negyven tojást főzzünk meg Krisztus föltámadásának az örömére és a saját gyönyörűségünkre. Ezzel a babonával húsvéti sonka hiányában annyival is inkább fölhagyhatunk, mert ha a harminc-negyven tojásunk is hiányzik, igazán senki sem kényszeríthet bennünket a szokásos húsvéti pazarlásokra.”74 „Asszony, te megőrültél. Hi­vatkozom a szomszédra, a fűszeresre, hogy világháború van és egyáltalában 69 Egri Újság, 23. évfolyam 107. szám 1916. április 16. 3. 70 Balatonvidék, 20. évfolyam 16. szám 1916. április 16. 2. 71 Békés, 48. évfolyam 15. szám 1916. április 9. 3. 72 Pesti Hírlap, 37. évfolyam 89. szám 1915. március 30. 11. 73 Pl. Tolnai Világlapja, 17. évfolyam 15. szám 1917. április 12. 21. vagy Borsszem Jankó, 50. évfolyam 14. szám 1917. április 8.13. 74 Népszava, 45. évfolyam 8. szám 1917. március 23. 6.

Next

/
Thumbnails
Contents