Török Róbert et al.: Háborús hétköznapok IV. Tanulmánykötet (Budapest, 2020)
Csekő Ernő: Vöröskereszt-vezetők szerepvállalása az első világháborúban és az azt követő években (Ifj. Leopold Lajos, Simon Elemér)
HÁBORÚS HÉTKÖZNAPOK IV. zést - például az első napokban megmutatkozó németellenességet - határozottan és nyilvánosan többször elítélte.56 1918 novemberében a Nemzeti Tanács három szakbizottságába (az agrárreform, a közigazgatási reform, illetve a közgazdasági) is delegálták, de Leopold számára a valódi cselekvés színhelyéül végül a Vöröskereszt szolgált. Egyrészt e politikai szempontból partikuláris - és kevéssé átpolitizált - szervezetben nem jelentett hátrányt kevésbé politikus alkata, másrészt itt remekül kamatoztathatta a világháború évei során szerzett vöröskeresztes tapasztalatát, helyismeretét. így 1918. december 6-tól előbb Károlyi Mihályné helyetteseként, kormánybiztos-helyettesi pozícióban, majd 1919. január végétől kormánybiztosként vezette, felügyelte a Magyar Vöröskereszt tevékenységét. Simon Elemér és 15 képviselőtársa 1918. október 26-án indult az olasz hadszíntérre, a küldöttség így szinte a háború utolsó óráira érkezett csak meg a frontra. Amint visszaemlékezésében írja, mire „a már bomladozó hadtápvonalakon keresztül kiértünk, a front már összeomlott s ezredemet nem bírtam megtalálni.”57 Az osztrák-magyar haderő arcvonalának áttörése október 29-én következett be, amelynek hatására másnap az Osztrák-Magyar Monarchia fegyverszünetet kért. Mindez a fronton Simont Álgya-Pap Sándor és Pál Alfréd képviselőtársai társaságában érte, akikkel - ahogy a visszaemlékezésben szerepel - „három napos élet-halálharc közben tudtunk kivergődni abból a tumultusból, amelyhez hasonló borzalmakkal az egész háború alatt nem találkoztam. A magyar népiélek oly eldurvulását volt alkalmam tapasztalni, amelyek a későbbi forradalmak eseményeit előrevetítették.”58 Visszaemlékezéseiből is kiderül, milyen koncentrált csapások érték e pár napban. A forradalom október 30-31-i győzelméről még az olasz frontról való háromnapos menekülés során, gróf Tisza István haláláról már hazafelé értesült. Számos kortársához hasonlóan őt is mélyen lesújtotta a Monarchia és benne Magyarország háborús veresége, az uralkodó hatalmi-politikai berendezkedés bukása, illetve az egyre erősödő társadalmi forrongás. Az olasz frontról hazatérve Simon Elemér visszavonult a közélettől, így vöröskeresztes tevékenységet sem folytatott. Amint a visszaemlékezésében 56 A háborús vereség kapcsán jelentkező németellenes megnyilvánulások elítéléséről szóló, 1918. október 30-án tett indítványát a függetlenségi Károlyi-párt helyi korifeusai, a függetlenségi eszme erős emberei hevesen ellenezték, miatta Leopoldot a „régi régim” emberének, indítványát a „német szövetségnek zengett dicshimnuszaként titulálták, értékelve az október 30-i megyeűlésen tett indítványát. Önjáróságát, helyzetértékelési, döntési szabadságra törekvését jelzi a hetekkel későbbi főispánválasztás is, hiszen a Nemzeti Tanács és a Károlyi-kormány hivatalos főispánjelöltjével szemben Leopold a hivatalban lévő főispán, a nemzeti munkapárti gróf Apponyi Rezső mellett tette le deklaratívan a voksát. Csekő Ernő 2007. i. m. 475-477. 57 MNL GYMSM SL, Simon család i., Simon Elemér i., 1927-ben írt visszaemlékezése 47. 58 Ugyanott 48.
