Török Róbert et al.: Háborús hétköznapok IV. Tanulmánykötet (Budapest, 2020)

Huszár Mihály: Dénes Izidor 1919 - A marcali Kohn-Dénes család történetei 1914 - 1920 között

HÁBORÚS HÉTKÖZNAPOK IV. 8. kép ■ Dénes Sándor (balról a negyedik) és bajtársai (Dr. Dénes Györgyné gyűjteménye) A zsidó lakosságot pedig nem érte semmilyen atrocitás.36 1919 tavaszán a Tanácsköztársaság kikiáltását követően a helyi zsidók közül többen is bekap­csolódtak a települési, a járási és a megyei direktóriumok munkájába, akik közül néhányan háborús veteránnak számítottak.37 Például Dénes Izidor, aki ekkor bőrgyári tisztségviselőként, feltehetően a Krausz József és Fia cég vagy a Roszmanith család bőrgyárában dolgozhatott. A helyi községi munkás­­tanács direktóriumában pedig a jegyzői posztot vállalta el, valamint a balato­ni gyermeknyaraltatások egyik megszervezője is volt.38 Dénes Antal ügyvéd­társának fiát, Mayer Istvánt (1896-1919) 1919 februárjában a nagygombai földmunkás szervezet (SZDP) vezetőségi tagjaként említik az újságban. 36 Marcali Római Katolikus Plébánia Historia Domusa, 1918-1919. 87-89. 37 Bihari Mór-Bors András-K. Bartos Erzsébet-Kelen Jolán-Wilheim Jenő (szerk.): Kioltott fáklyák. Emlékezések a fehérterror pedagógus áldozatairól. Budapest, 1963. 99-100.; Szűcs István-Paál László: A polgári demokratikus forradalom a tanácsköztársaság és a fehér terror eseményei a já­rásban. In: Padi László (szerk.): Fejezetek a marcali járás történetéből (1918-1968). Marcali, 1969. 13-14., 17.; Andrássy Antal: Somogy megye munkásmozgalmának kiemelkedő harcosai. Kaposvár, 1975. 64-65. 38 MNL SML XXXV. 55. MSZMP archívum tematikus gyűjtemény. Marcali mártírok gyűjtemény. Gá­bor Ignácné visszaemlékezése 8.; Dénes György i. m. 98-99.

Next

/
Thumbnails
Contents