Sallay Gergely Pál et al.: Háborús hétköznapok III. Tanulmánykötet (Budapest, 2019)

Gereben Ferenc: A Nagy Háború egy polgárlány levelezésének tükrében

HÁBORÚS HÉTKÖZNAPOK III. lentését52 is megtaláltuk. Budapesten halt meg 1961 novemberében, 66 éves korában. A frontszerelemből végül nem lett házasság: 1920-ban nősült, de nem „Böbét” vette el. (Egyéb iratokból valószínűsíthető az is, hogy a lelkes frontharcos szolid banktisztviselőként élte le későbbi életét.) Keresztesi István gyalogos zászlósként esett orosz fogságba 1916 nyarán. Valószínűleg szerencsésen hazatért Szibériából, mert az Országos Széchényi Könyvtár egyik gyászjelentésén53 az övéhez hasonló személyi adatok szere­pelnek - sikeres mérnöki pályafutást követően 1978-as halálozási évszám­mal.54 A legfiatalabb levelező Aranka bátyja: „Lajzó”, vagyis Kesztler László volt, akit a háború utolsó hónapjaiban, 20 éves korában neveztek ki tartalékos tüzér hadnagynak. Viszonylag rövidre szabott életét Budapesten, az evan­gélikus egyház tisztviselőjeként (végül főpénztárosaként) élte le. 1951-ben hunyt el, 53 éves korában.55 A levélfolyamban szép képeslapjaival kitartóan udvarolgató Schmidt Károly utászhadnagynak 1917 őszén - egy tábori kórházból küldött képes­lap után - nyoma vész.56 Keresztesi Sándor gyógyszerésztiszt sorsa a mi esz­közeinkkel ugyancsak tisztázhatatlannak tűnik, mint ahogy a Nagy Háború sok tízezer „eltűntjéé”, akik soha nem bukkantak fel a fogolytáborok bugyrai­ból, és akiknek még sírkereszt sem adatott. Mi most búcsúzzunk azzal, hogy nekik és a történet valamennyi szereplőjének kívánjunk örök nyugodalmat: requiescant in pace! 52 https://dspace.oszk.hU/handle/123456789/638222# (a letöltés ideje: 2018. január 25.) 53 https://dspace.oszk.hU/handle/123456789/133811# (a letöltés ideje: 2018. január 25.) 54 A név és a (kikövetkeztetett) születési évszám is megegyezik, és közvetett módon a „foglalkozás” is: Keresztesi egyik levelében „technikus embernek” nevezi magát, a partecédulán a név alatt „ny. főmér­nök” szerepel. 55 Kesztler András [Andor] i. m. 10. 56 De talán nem teljesen: az Országos Széchényi Könyvtár gyűjteményében található sok Schmidt Ká­­roly-gyászjelentés között akadt egy, amelyről feltételezhető, hogy a „mi” utásztisztünket fedi: az illető 1975-ben hunyt el 84. életévében (ami körülbelül megegyezik a „mi Schmidtünk” 1892-es születési dátumával). Sajnos a partecédula nem tartalmaz foglalkozási vagy más adatot, ami segítene erősíteni vagy cáfolni feltevésünket. Lásd: https://dspace.oszk.hU/handle/123456789/531408# (a letöltés ideje: 2018. január 25.)

Next

/
Thumbnails
Contents