Sallay Gergely Pál et al.: Háborús hétköznapok III. Tanulmánykötet (Budapest, 2019)

Gereben Ferenc: A Nagy Háború egy polgárlány levelezésének tükrében

HÁBORÚS HÉTKÖZNAPOK III.

6. kép • Pongrácz Károly (középen karszalaggal) gépfegyveres rohamszázada, Gyergyó-Bélbor, 1917. február

képeslapjait, ott folyik tüzérségi kiképzése. Mégpedig meglehetősen jó hangulatban, legalábbis ami a szabadidőt illeti. A június 14-i képeslapon ezt írja: „Két kedves bájtársunknál (sic!) összejöttünk és nagy vigalommal zenélünk. »Ma még piros élet...«36 Anyusékat és Téged ölel: Laczkód”. (És még négy aláírás.)

Aranka 1917. június 25-én élete újabb állomásához érkezett: befejezte egyéves kereskedelmi szaktanfolyamát, amelyről bizonyítványt is kapott (erre ráleltem a családi iratok között). Az eredmény többé-kevésbé kiállná Schmidt Károly kíváncsi tekintetét is (aki behatóan érdeklődött a félévi bizonyítvány részletei iránt). Aranka 17 éves korára tehát - a polgári iskola után látogatott Amizoni Intézettel és az egyéves kereskedelmi szaktanfolyammal - megkapta azokat az általános műveltségbeli és praktikus képzéseket, amelyeket evangélikus polgári családja szánt neki.

1917 nyarán Aranka ráadásul még egy különleges élményben is részesült: édesanyja öt hétre elvitte őt (betegeskedő öccsével együtt) a semleges Svájcba, egy hegyi szanatóriumba. De ez nem pusztán luxusnyaralás volt, hanem gyógyüdülés: Aranka ugyanis gyengélkedett a tüdejével, a levelezés során több-36 Utalás a kor divatos katonanótájára: „Vihar a levelet ide-oda fújja, / Szegény katonának forgandó a sorsa. / Ma még piros élet, holnap fehér álom, / Ne sajnáld a csókot tőlem, gyönyörű virágom!”