Sallay Gergely Pál et al.: Háborús hétköznapok III. Tanulmánykötet (Budapest, 2019)

Török Róbert: Egy nagykőrösi vaskereskedő első világháborús tevékenysége

HÁBORÚS HÉTKÖZNAPOK III. Az első világháborúból fennma­radt, a kecskeméti Fanto műtermé­ben készült portréfelvétel alapján tudjuk, hogy Körösi F. Péternek szakaszvezetői rangja volt az első világháborúban. A jelzett időben, 1915-ben és korábban is biztosan saját üzletében tevékenykedett, er­ről tanúskodnak azok az üzleti leve­lek, amelyeket partnereitől kapott. Ezek elsősorban a rendelésekre és az üzletvitelre vonatkozó informá­ciókat tartalmaznak. Boltja helyi háborús háztartási fémbeváltóhely­ként működött. „A Magyar Szent Korona Országai Fém központja részvénytársaság a hadi czélokra igénybevett háztartási czikkek vá­sárlásával a vármegye területén a következő vaskereskedőket bízta meg: Körösi F. Péter, Bakonyi Lajos (Nagykőrös).” Az erről szóló hivatalos ren­delet 1915. november 9-én jelent meg Pest-Pilis-Solt-Kiskun Vármegye hi­vatalos lapjában, Fazekas alispán aláírásával.5 Körösi F. Péter 1916-ban 49 évesen vonult be hivatalosan katonának. Ezt az adatot egy későbbi cím­tár alapján ismerjük. A forrás megjegyzi, hogy segédszolgálatosként mű­ködött. Az 1927-ben megjelent Galántai Fekete Béla-féle Nagykőrös város monográfiája ennél pontosabb adattal szolgál, amely szerint 1916 márciu­sától 1918 májusáig teljesített katonai szolgálatot.6 Legfiatalabb testvére, a szabadkai fűszerkereskedő Körösi Géza szintén bevonult 1914-ben a 38- as gyalogezredhez. A szerb és orosz fronton szolgált, 1918-ban szerelt le. Később Szabadka város elismert kereskedője volt 1944-ben, Auschwitzban bekövetkezett haláláig. Körösi vasüzlete minden bizonnyal szolgálata alatt is működött, hiszen családja, felesége vihette tovább. Azt is feltételezzük, hogy időközben 1917- től haza is térhetett, hiszen vaskereskedőként - mint láttuk — a hátország­ban voltak leginkább feladatai. A 29-es gyalogezred kötelékében a kelenföldi laktanyában teljesített szolgálatot. Mindenesetre - ahogyan az a róla készült portréfelvételen is látható - a vitézségi bronz érdemérmet megkapta 1916-5 Pest-Pilis-Solt-Kiskun Vármegye Hivatalos Lapja, 13. évfolyam 45. szám 1915. november 11. 433. 6 Galántai Fekete Béla: Nagykőrös város monográfiája. Nagykőrös, 1927. 214. 2. kép ■ Körösi F. Péter 1915-ben

Next

/
Thumbnails
Contents