Sallay Gergely Pál et al.: Háborús hétköznapok III. Tanulmánykötet (Budapest, 2019)
Kaba Eszter: "Hadifogoly felesége voltam" - Női életutak az első világháborúban
Kaba Eszter: „Hadifogoly felesége voltam" AZ ELTŰNTEK FELESÉGEINEK SORSA A feleségeknek volt egy olyan csoportja is, akik akkor látták utoljára férjüket, amikor az a frontra indulva búcsút intett nekik a pályaudvaron. Ezeknek a nőknek a soha véget nem érő várakozás jutott osztályrészül, ami nem csak érzelmileg, hanem anyagilag is megterhelő volt - olyan csonka családot alkottak gyermekeikkel, amelyet nem illettek meg a hadiözvegyeknek és a hadiárváknak járó juttatások. A hadifogolycsere-egyezmények megkötése és a hadifoglyok hazatérése után vált egyértelművé, hogy az eltűntek száma több tízezer, így ebben az „ex-lex” állapotban számtalan család élt. Ahogy a korábbiakban már szó volt róla, az orosz hadifogságban raboskodók hazatérése éveken át húzódott, a hivatalos állami hazaszállítás 1922. szeptember 24-én zárult le. Feltehetően a hazaszállítás előkészítése miatt és általában a haza nem tértek számának a feltérképezésére a Belügyminisztérium 1921-ben rendeletet adott ki.18 A rendelet nyomán megindult országos összeírásból kiderül, hogy sokan 1918-ban vagy még korábban adtak magukról utoljára életjelet. Valószínűleg ez a felmérés eredményezhette azt, hogy felülvizsgálták a holttá nyilvánítás korábbi gyakorlatát. 1922. június 13-án közölte a sajtó, hogy az igazságügy-miniszter új rendeletet bocsátott ki a holttá nyilvánításról. Korábban már létezett ilyen jogszabály, most ezt bővítették ki. Az új rendelet értelmében akkor kérhették az eltűnt személyek holttá nyilvánítását, ha az illető 1920. január 1-je előtt tűnt el, vagyis azóta nem adott magáról életjelet. A holttá nyilvánítást abban az esetben is lehetett kérvényezni, ha valaki hadifogságba esett, de nem érkezett hír felőle 1920. január óta.19 Ez a rendelet különösen fontos volt azok számára, akiknek férje nem tért vissza a jelzett időpontig az oroszországi hadifogságból, hiszen ha kezdeményezték a holttá nyilvánítást, akkor az itthon maradt nő hadiözvegynek, a gyermekek pedig hadiárváknak minősültek és jogosultak voltak a segélyezésre. A segély összege nevetségesen alacsony volt — évi 12 koronát kaptak az apjukat vesztett hadiárvák, de ezt is csak meghatározott ideig: a fiúk 16, a lányok 14 éves korukig részesülhettek ebben az ellátásban20 - de még így is 18 A m. kir. belügyminiszter 1831/1921. rés. számú rendeletét az Oroszországban tartózkodó hadifoglyok összeírása érdekében adták ki. A rendelet szövegét nem sikerült megtalálnom, de a Fővárosi Közlönyben szerepel egy hirdetmény a rendelet végrehajtásával kapcsolatban. A hirdetményben kötelezték az oroszországi hadifoglyok budapesti családtagjait, hogy 1921. szeptember 1-jéig adják meg hozzátartozóik nevét, korát, legutóbbi lakhelyét, csapattestét, foglyul esésének napját, táborát és legutolsó híradásának időpontját a fővárosi tanács katonai ügyosztályán. Fővárosi Közlöny, XXXII. évfolyam 36. szám 1921. augusztus 26. 1564. 19 Pesti Hírlap, XLIV. évfolyam 132. szám 1922. június 13. 6. 20 Kaba Eszter i. m.
