S. Nagy Anikó - Spekál József: Fürdőélet a Nagy Háborúban (Budapest, 2019)

Rémes harctéri sérülések és betegségek

82 FÜRDŐÉLET A HAGY HÁBORÚBAN | RÉME5 HARCTÉRI SÉRÜLÉSEK ÉS BETEGSÉGEK képes szabványos kincstári járművek voltak, lecserélésük „országos járóművekre” azaz egyszerű parasztszekerekre hosszú időt igényelt. A rossz útviszonyok miatt a szállítási idő lényegesen megnőtt, a súlyos sebesültek a kínok kín­ját állták ki, orvosi ellátásban késedelemmel részesültek. A harctérről a békeévekben elgondolt 30%-kal szemben a sé­rültek és betegek 70%-át szállították az ilyen óriási létszám­ra felkészületlen hátországba. A harcmezőn markos sebesültvivők életük kockáztatásával kutatták fel a sérülteket. Sebeiket bekötözték (ha a sérült vagy harcostársa ezt még nem tette meg), és a tűzvonaltól 1 kilométeren belül felállított zászlóalj segélyhelyekre ci­pelték vagy kísérték őket, ahol orvosi elsősegélyben része­sültek. A további ellátásra szorulók állapotuk stabilizálása után szekereken jutottak el az ezred- és a dandársegélyhely­re, majd a stabilabb hadosztály egészségügyi intézethez. A sebesültek állandó kötést kaptak, szükség esetén életmentő műtéten estek át. Innen végül a hadtestek által a harcvonal mögött 10-30 km-re telepített 200 fős (kényszerűen több embert is befogadó) tábori kórházba kerültek. Első ízben itt részesültek szakorvosi ellátásban és kórházszerű ápolásban. Aki időben került a meglehetősen mostoha körülmények között működő segélyhelyekre, kórházba jutás előtt is szak­szerű ellátásban részesült és a szállítás borzalmait túlélte, már reménykedhetett. A könnyű sérülteket, a rövid lefolyású betegségekben szen­vedőket a hadműveleti területen vagy közelében, vasút­­vagy hajóállomások mellett felállított 500 férőhelyes tábori gyengélkedőkben gyógyították, és sietve küldték vissza har­coló alakulataikhoz. A hátországba szállítás speciális kórház, betegszállító, für­dető és fertőtlenítő stb. vonatokon, hajókon (utazó egész­ségügyi intézetekkel) történt, számuk a háború alatt 53- ról 200-ra nőtt. A sebesültszállító Auguszta-vonatot 1915 februárjában állították rendszerbe, amelyet Krobatin közös hadügyminiszter „oly szép, amilyen még nincs a Monarchi-Újsághirdetés ««*•»'114. ♦ atveiv Sebesültszállítás a fronton.

Next

/
Thumbnails
Contents