Hornyák Balázs: Füstös múltunk. A dohányzás és a hazai dohánygyártás története a kezdetektől 1945-ig (Budapest, 2019)
Dohánytermékek
DOHÁNYTERMÉKEK 87 sajnos — a dohányos embernek csak akkor van rendjén a szénája, ha kövér a szivartárcája. ” 1908. december i-től — eleinte csak Budapesten és Pozsonyban - volt kapható az ugyanilyen elnevezésű szivar mellett az aranyvégű Coronas cigaretta „100 darabonkint színezett fémszelenczébe csomagolva” 12 koronás áron. Művészeink és a szellemi élet nagyjai jeleskedtek a füstölésben. Ady Endre (1877-1919) is szenvedélyes dohányos volt, bár esetében inkább már kontrollálhatatlan függőségekről kell beszélni. Erről tanúskodik egyik fennmaradt, kis bevétel-kiadási notesze is, mely szerint költekezései szinte minden nap ekképpen alakultak: 1 liter bor, 2 doboz Király (cigaretta), 4 liter bor, 2 doboz Király, i liter bor... Orvosi feljegyzések szerint függősége kezdetén napi fél gramm Veronáit (altatót) szedett, és 50-60 cigarettát szívott. Később ez az adag csak emelkedett, és napi „betevője” már négy-hat liter bor, egy üveg konyak és 120— 140 darab cigaretta volt. Önpusztító életmódjának meg is lett az eredménye, hiszen mindössze 42 éves korában érte a halál, melynek pontos oka nem tisztázott, de mindenképp közrejátszott benne vérbaj, alkohol-, gyógyszer-, és nikotinmérgezés. 1910 májusában a Békés Megyei Közlöny írja: „A Princesas névű cigaretta arról nevezetes, hogy mindenki szívja és mindenki szidja. A dohányzó finnyásság megállapította, hogy az Óbudán gyártott Princesas egészen rossz, szárítja a torkot, égeti a nyelvet, míg a Fiúméból szállított cigaretta első rendű. Budapesten körülbelül tíz skatulya óbudai Princesas fogyott el, amig ezer doboz fiumei. Persze az óbudai gyártmány nagyon fölhalmozódott, mire a dohányjövedéki igazgatóság nagybölcsen elhatározta, hogy egy ideig a fiumei cigarettákat nem hozza forgalomba és csak óbudait dob a dohánypiacra.” 1912 decemberében újabb cigaretták jelentek meg a belföldi különlegességek között: aranyvégű Amneris, parafavégű Theba és a szopókás Moeris. Száz és húsz darabos csomagban is kaphatóak voltak, sorrendben 9, 7 és 6 koronás áron. 1913-tól számos márka csomagolását megújították. A Magyar Iparművészet című lap 1913.évi 10. számában örömmel ír a változásról: „A régi dísztelen, vagy szokványos címkék helyét választékos ízlésű, ötletes rajzok foglalják el, melyeket iparművészeti iskolánk grafikus növendékei terveztek. (...) Horacsek László min. tan., dohányjövedéki igazgató és megértő társai, Schenek István dr. és Bálványi Gyula főtanácsosok valóban úttörő példát mutattak és a művészi kultúrának hasznos szolgálatot tesznek azzal, hogy felemelkedve a rideg bü-A Khedive és a Dames doboza belül is díszes grafikát kapott (1900) fsjpi 100 DflRRB _ Aha: ? KORONA LOARAS ÁRI