Hornyák Balázs: Füstös múltunk. A dohányzás és a hazai dohánygyártás története a kezdetektől 1945-ig (Budapest, 2019)
Dohánygyárak
48 Dohánygyárak 1920 után nagyobb arányú gépesítésbe, modernizációba kezdtek, hogy a gyártás ismét teljes kapacitású legyen. A gépesítés miatt csökkent a munkáslétszám, de a további elbocsáj tások megelőzése érdekében bevezették a fizetetlen hétfői szabadnapot. Jelentős változás volt 1932-ben, hogy a kereslet csökkenése miatt megszüntették a szivargyártást, a felszabadult munkaerőt viszont tovább alkalmazták a cigarettakészítésnél. Szintén ebben az évben rendezték, parkosították a gyárudvart. A termelés akkoriban napi egymillió szál cigaretta (Drama és Hunnia), 2500 kg 25 grammos Legfinomabb Magyar cigarettadohány, és 2000-3000 db szivar volt. Nem tartott sokáig a nyugalom és a fejlődés, a II. világháború ismét nehézségeket gördített a termelés elé. A harcok közeledtével a katonaság a gépek egy részét leszerelte, a nyersanyagot és a késztermékeket elvitte. Hogy a berendezésből valami kevés megmaradt, az pár munkásnak köszönhető, akik a leszerelt alkatrészeket és villanymotorokat a készáruraktár padlózata alá rejtették. 1944-ben a gyártást végleg leállították, sőt még parancs is volt az üzem aláaknázására és felrobbantására, amire szerencsére már nem került sor. 1944. december 9-én indult meg a gyárban a romeltakarítás és helyreállítás, a megmaradt gépek javítása. A hónap végén, ha minimális szinten is, de újraindult a termelés, igaz, akkor még csak kézi erővel. 1945 januárjában már néhány gép is üzemképes állapotba került, amelyekhez az energiát még csupán egy traktor által meghajtott áramfejlesztő szolgálta. Három műszakban termeltek, de még kizárólag a szovjet katonaság részére készült 160 mázsa pipadohány, 72 millió Symphonia és 2,5 millió orosz feliratú szopókás cigaretta. 1945 júniusában a Sátoraljaújhelyi Pénzügyigazgatóság átvette a gyárat a Vörös Hadsereg parancsnokságától, és ezzel megkezdődött a lassú fejlődés. Ehhez elengedhetetlennek tartották a munkaverseny meghirdetését. Élmunkás brigádok alakultak, akik nem csak a termelésből vették ki a részüket, de számos közösségi eseményen is együttesen vettek részt. Az 1950-es évektől a gyár főként az olcsóbb tömegcigaretták (Munkás, Kossuth, Symphonia) gyártásával foglalkozott, de rendszeresen tettek kísérletet új termékek kifejlesztésére is. A privatizáció óta jelentős befektetések történtek. A gyár 1998 óta a Continental Dohányipari Csoport tagja, mely 2019-ben több mint ötszáz dolgozót foglalkoztat. Termékeik nem csak a hazai piacon, de már 25 országban kaphatók. A sikeres vezetés eredményeként mostanra egy mindennemű dohánytermék előállítására alkalmas, nemzetközi színvonalú gyárrá vált a sátoraljaújhelyi - és remélhetőleg még sokáig az is marad. Pápa 1892-1950 - Esterházy út 16. A Dohánygyár alapításának gondolata a Pápai Református Kollégium tanárának, Tarczy Lajos (1807-1881) professzornak a megfogalmazásában már az 1870-es években felmerült, de csak mintegy másfél évtized múlva, a Wekerle-kormány alatt vált valóra. A város közgyűlése 1892 augusztusában elfogadta Oswald Dániel polgármester indítványát egy dohányszín felállítására. A helyi Esterházy család tulajdonát képező 6400 négyszögöles telket megvették, és még ugyanabban az évben Pápára érkezett Rónay János megbízott igazgató. 1892-ben a „szivarkészítő asztalokon” megkezdődött a munkások szakképzése a Hosszú (Jókai) és a Zimmermann utcai asztalosműhelyekben. Az első kinevezett igazgató Lózer Henrik volt, akit 1894-ben Haas Károly követett. A Pápai Független Újság 1893. május 7-i cikke szerint a gyár építését „8 vállalkozó közül Lechner és Strenger budapesti czég nyerte el, ugyanaz, mely az óbudai dohánygyárat is építtette. A nevezett czég megbízottja már a napokban városunkba fog érkezni és kívánatos volna, ha az építési munkákat kizárólag helybeli iparosokra bíznák. — Megegyezzük, hogy fentemlített czég 141/ю-el olcsóbban vállalta el az építést, mint a többi ajánlattevő.” Az üzem 1895-től már saját épületben folytatta a termelést. 1920-ban 693,1930-ban 819,1943-ban 850 munkás dolgozott a gyárban. Annak ellenére, hogy mindig is a pápai szivarokat tartották a legjobbnak, 1935-től a fogyasztás visszaesése miatt itt is mérsékelték készítésüket, és bevezették a cigarettagyártást. Ez a munkásnőket érzékenyen érintette, mert az átállással a bérük csökkent, és nehezen barátkoztak meg az új, gépesített munkával. A vezetőség próbált megértőén és türel-Tisztviselők csoportja a gyárudvaron
