Hornyák Balázs: Füstös múltunk. A dohányzás és a hazai dohánygyártás története a kezdetektől 1945-ig (Budapest, 2019)

Európai átitatódik dohányfüsttel

Európa átitatódik dohányfüsttel 15

A pestisjárvány idején a nagyszebeni orvosok megelőző módszerként a pipázást javasolták.

Amilyen gyorsan terjedt a dohányzás az egész világon, ugyanazzal a lendülettel léptek életbe a legkülönfélébb tiltó rendelkezések is. Oroszországban egy gondatlan pipázó hatalmas tűzvészt okozott. Ez lett az utolsó csepp a pohárban, ami arra sarkallta I. Mihály (1596-1645) cárt, hogy 1634-ben egy háromszintű büntető parancsot hozzon a nikotinistákkal szemben. Ennek legenyhébb fokozata a kancsukázás (vastag szíjjal való korbácsolás), a második a füsteregetés helyének, azaz az orrnak a keresztülfúrása, a legsúlyosabb visszaesőknél pedig ennek a testrésznek a csonkolása volt. Mihály utódja, I. Alekszej (1629-1676) az „átfúrást” már a bűnös dohányzó saját pipaszárával végezte el.

Máshol sem ment ez másképp. Mohamed tanításaival sem egyeztethető össze a füsteregetés, és Perzsia hiába volt már akkoriban híres a dohánytermesztéséről, egy kereskedőt mégis a saját dohányárujából rakott máglyán égettek el. Svájcban 1661-től a házasságtöréssel egyenértékű bűn volt a dohány élvezete, sőt külön börtönt is felállítottak a pipásoknak. Feltehetően elég hamar betelhetett a fegyintézet, mert 1675-től már hatékonyabb módon, akasztással csökkentették a dohányosok számát.

Hazánkat sem kerülték el a tiltások, a gyulafehérvári országgyűlés már 1670-ben törvényt hozott a dohányzás ellen: „Articulus XIII. A tobdk megtilalmaztatásárúl s a ki behozná, annak büntetéseml. A tobdknak alkalmatosságával minémü romlás követte némely atyánkfiáit, nyilván vagyon, másképen is sok pénzét emésztvén meg ez hazának az ilyennel kereskedők; hogy azért ennekutánna senkinek is afélét ez hazában béhozni szabados ne legyen, sőt a kinek de praesenti [jelenleg] vagyon, post exspirationem praesentis dietae [az országgyűlés feloszlása után] csak tizenötöd nap alatt árulhassa. (...) jószágos úr s nemes ember penig ha él vele, 50 fior; egyházhelyi nemes ember 12 forint; paraszt ember 6forintpoenája [büntetése].”

Ez valószínűleg eredménytelen lehetett, mert 1683-ban ismét rendelkezett az országgyűlés. „Articulus XI. Az tobák proscribáltatik [megtiltatik]. Hogy azért ennekutánna mint olyan nemcsak haszontalan, hanem káros és veszedelmes matéria ez hazából exstirpáltassék [eltávolíttassák] Nagyságod kegyelmes tetszéséből concludáltuk [arra a végső döntésre jutottunk], a modo in posterum [hogy a jövőben] ez hazában senki bé ne hozza se levelenként, se összetekerve, sőt e hazában is senki (...) se porul [por alakban, tehát tubákként], se pipa által véle ne éljen!”

A 17. század végi Európában a tiltások ellenére egyre népszerűbbé vált a pipázás, ami felsőbb körökben már a jóízlés és a kifinomultság egyik jelének számított. A növekvő igények kielégítésére sorra jöttek létre az újabb és újabb pipa-Adriaen van Ostade — An Apothecary Smoking a Pipe, 1646

készítő műhelyek, és ekkor indult meg a változás a pipa anyaghasználatában is. A korábbi, igen kényes és törékeny cseréppipákat felváltották a magas hőfoknak is ellenálló fafajtákból (cédrus, hanga, meggy) készült pipafejek. Mivel ezeket ki kellett faragni, máris adódott a lehetőség a vagyoni helyzet és a fényűzés további kimutatására. Megjelentek a hatalmas és precíz munkát igénylő, mesterien faragott pipafejek, amelyeket nem csupán egyszerű minták, hanem teljes jelenetek díszítettek. Szintén ekkoriban jelent meg egy új anyag a pipakészítésben: a tajték avagy zsírkő.

Már viszonylag elfogadottá vált a tubákolás (a dohánypor felszippantása) és a pipázás, amikor hódítani kezdett a szivar. Először 1762-ben jelent meg az Amerikai Egyesült Államokban, amikor a hadsereg egyik tisztje, Israel Putnam Havanna szivarokat és kubai dohányt hozott magával Kubából. Az első amerikai szivargyárak Connecticut államban, Hartford környékén jöttek létre, ahol eleinte csak külföldi dohányleveleket dolgoztak fel, majd 1820-ban megkezdődött a szivarnak való dohány termesztése is. Az első európai szivargyár, a Fábrica de Tabacos 1758-ban létesült a spanyolországi Sevillában, és néhány évtized múltán már 12000, főként női munkás szorgoskodott benne. A második gyár Hamburgban, 1778-ban kezdte meg működését. Magyaror-