Hornyák Balázs: Füstös múltunk. A dohányzás és a hazai dohánygyártás története a kezdetektől 1945-ig (Budapest, 2019)
Formás pipatestek
i 20-30 centis, ám a tajtékbetét miatt kazánterük gyakran kisebb, mint a hagyományos pipáké. Calabash-t szívni rend-158 Formás pipatestek Nem csak természetes, de egyenesen környezetbarát megoldás a csutkapipa, ami, ha úgy nézzük, hulladékból készül, hiszen nem más, mint egy lemorzsolt kukoricacső. Főbb előfordulási helyei miatt inkább a régi vidékiek használták, hiszen az alapanyag mindig kéznél volt. Valószínűleg nem csak bumfordi kinézete, de falusi eredete is hozzájárult ahhoz, hogy sokan szinte megvessék, mondván: nem elegáns. Elnézve a vörösbarnán ragyogó, fényesre polírozott pipákat, ez részben igaz is, de ennek ellenére megvannak a maga előnyei. És különben is: a külső még nem minden... Mielőtt pipát készítenének belőle, a kukoricacsutkát két évig szárítják. Ezután közepét kivájják, így kialakítva a tűzteret. A fejet ezután gipsz alapú keverékbe mártják, majd külsejét lelakkozzák vagy leolajozzák, és csutoraként fenyőből faragott szárat illesztenek bele. Modern idők ide-oda, a csutkapipa ma is népszerű, mert olcsó, és a bruyére pipáktól eltérően nem igényel beavatási időszakot. Főleg ezek miatt gyakran javasolják kezdőknek, de azok a haladó pipások is értékelik, akik egyszerűen csak hűvös, tiszta füstre vágynak. Csutkapipa nélkül talán nem is volt látható sem Mark Twain amerikai író, sem pedig a rajzfilmhős Popeye, a tengerész. A cseréppipa többnyire nyomóformába öntött agyagpépből készül. Ezek porózus, nagyon alacsony minőségű pipák, melyek nem kívánt ízt kölcsönöznek a füstnek. Lehetnek jó minőségűek is, de ezek elkészítése már meglehetősen munkaigényes folyamat. A legfontosabb lépés, hogy az agyagból kiszorítják az összes levegőt, és csak ezután formázzák meg a pipát, majd egy vékony dróttal megszúrják, és óvatosan kiégetik. Hagyományosan nem mázasán készítik. A többi pipafajtától eltérően a cseréppipa dohányzás közben felforrósodik, ezért egy átlagos képességű pipás nehezen tudja csak használni. Előnye azonban, hogy más anyagokból készült pipákkal szemben tiszta aromát ad, mivel az ilyen fej nem ad mellékízt. Régebben ezeket „eldobható terméknek” tekintették, ezért a múltban használt cseréppipákat a régészek remekül tudják használni a különféle időszakok beazonosítására. Anyaguk és készítési módjuk szerint a cseréppipáknak is különféle alfajai vannak. A vörös török pipát vasoxidos agyagból készítik, és kiégetés után rendszerint viasszal összegyúrt vas-oxiddal dörzsölik be, hogy minél szebb vörös színe és fénye legyen. A fekete pipa vörös agyagból van, és szalmatűzben gőzölik. Keménysége és tartóssága miatt a legkedveltebb volt a selmeci (schemnitzi) pipa, melynek alapanyaga vörös- és kövér, tűzálló agyag, amit fémmintákban sajtolnak és tokban égetnek ki. A fekete selmeci pipát szalmatűz fölött gőzölik, a petytyeset hamupéppel befecskendezik, és csak ezután gőzölik meg. A péppel fedett részek megtartják az eredeti szint. A kölni vagy hollandi pipát fehér, tűzálló agyagból készítik, szárral együtt sajtolják, és agyagtokban égetik ki. Nagyobb technikai fejlettséget igényel a fémpipa készítése. Ez leggyakrabban alumínium szárral és nyéllel ellátott pipa, amelynél a fém hőnyelőként működik. A csutora ebonitból (keménygumiból) készül. A pipafej ugyan levehető, de a különböző gyártók által készített alkatrészek - ahogy az már lenni szokott — természetesen nem kompatíbilisek egymással. A cserélhetőség előnye, hogy a pipás külön fejeket tarthat fenn a különböző dohánykeverékeknek. Az egyéb, fémből készült pipák közé tartozik a japán kiseru és az arab midwakh. Az idők során a legkülönbözőbb pipafejek születtek, anyaguknak, formájuknak már csak a fantázia szabhatott határt.
