Hornyák Balázs: Füstös múltunk. A dohányzás és a hazai dohánygyártás története a kezdetektől 1945-ig (Budapest, 2019)

Dohányárut karácsonyra!

144 Dohányárut karácsonyra!

vettem egy doboz cigarettát, s fizetés közben azt mondtam a trafikosnak:

— Ön a múltkor kifelejtett a csomagomból egy doboz Coronast.

A trafikos megnézett és azt mondta:

— Ön vásárolta azt a csomagot, minden fajtából egy dobozt?

Rögtön felderültem, tetszett nekem ez a csendes, nobilis, készséges és úri elintézése egy kis bizalmi afférnak: az egyetlen, ami kortársak között felemel és vigasztal.

— Én — mondtam boldogan. — S ön kifelejtette a Coronast...

A trafikos erre rám nézett, egy kicsit végignézett. Aztán nyugodtan azt mondta:

— Azt mindenki mondhatja.

Elhűlve, hitetlenül kérdeztem:

— Tessék?

— Azt mondom — felelte határozottan és emeltebb hangon a trafikos —, hogy azt mindenki mondhatja. Akárki bejöhet az utcáról két nap múlva, hogy én elfelejtettem valamit. Ismerjük az ilyesmit.

Hallgattunk, néztük egymást. Ez volt az a pillanat, amikor eszembe jutottak az összes trafikosok, akikkel az elmúlt tíz évben dolgom volt. Bécsi, berlini, párizsi, londoni, római, kairói, konstantinápolyi, jeruzsálemi, nizzai, athéni, brüsszeli, prágai, weimari trafikosok merültek föl előttem a múltból, mint egy avant garde filmben, összevilágítva és elperegve. A trafikos egyike azoknak a lényeknek, akikkel az embernek minden nap dolga van, s aki narkotikummal öntözi sebesüléseinket. A legtöbb ember bizalmas viszonyban van a trafikosával, egy kissé cinkosok egy könnyű emberi szenvedély körül. Mármost, villámgyorsan végigkutatva emlékeimet, megállapítottam, hogy ez velem még nem történt meg. Sehol a világon nem esett meg velem, hogy egy doboz Coronas erejéig csalónak tartsanak. Mindenhol a világon ennek az afférnak az elintézési módja az, hogy a trafikos így szól: „pardon ”

— s már nyúl is a pult felé, és átnyújt egy doboz Coronast, és mosolyog, és lebilincselő szavakkal elnézést kér a tévedésért. Még akkor is, ha - ami valószínűtlen — csalónak tartja a klienst. Mert így kívánja az üzleti érdeke, becsülete, reputációja, mert nem ér meg neki egy doboz Coronast, hogy rossz kereskedőnek tartsák. S mert így kívánja ezt az a bizalmi viszony ember és ember között, ami nélkül az élet nem élet, sőt az üzlet nem üzlet. (...)

— Szóval ön nem hiszi, amit mondok? — kérdeztem a pesti belvárosi trafikost.

— Sajnálom — mondta elegánsan. — Azt mindenki mondhatja.

Akkor kezdtem magam nagyon szégyellni - legalább úgy, mintha rajtakaptak volna egy Coronas-csaláson.

— Pardon — mondtam megszégyenítve, és indultam kifelé.

Ez volt az a pillanat, amikor hosszú, külföldön elcsavargott

esztendők után megérkeztem megint Pestre.

Mert az ember egy városba nem úgy érkezik meg, hogy leszáll a pályaudvaron, fogja a táskáját, s azt mondja: Na, most megérkeztem Pestre. (...) Az ember végtelen lassan, részletekben érkezik meg egy városba. Például, amikor a trafikos azt mondja neki: „ismerjük az ilyesmit”, akkor egy kissé megérkezik az ember, a fejére csap, és azt mondja: nini, hiszen nem Londonban vagyok, ahol nem ismerik az ilyesmit, hanem Pesten, ahol ismerik az ilyesmit. A trafikos valószínűleg csakugyan ismeri az ilyesmit. S engem, s mindenkit, aki bejön az üzletébe, besoroz ismeretei tudatában azok közé, akiknek eszébe juthat ilyesmi. Itt élek, be vagyok illesztve feltételezések és lehetőségek közé, tehát kezdek megérkezni. Ez a románc utolsó része. Mikor szégyenkezve és kussolva, csendesen kifelé megy egy trafikból, ahol feltételeznek róla valamit. Nem lehet párbajozni. Nem lehet kiabálni. Csak annyit lehet, hogy az ember fellélegzik, s csendesen mondja: Na, kezdek itthon lenni idehaza.”

kampány, plakátokon hívták fel a vásárlási lázban égők figyelmét: „Ajándékozzunk szivart, cigarettát”vagy tudatták, hogy „Legszebb ajándék: Magyar Királyi Dohányjövedék”.

A mintagyűjtemények annyira kedveltek lettek, hogy később már a karácsonytól függetlenül is forgalomban maradtak.

Jelent meg Mintagyűjtemény 1926 karácsonyára is, nem is akármilyen. A díszes aranynyomású fehér dobozok 10-10 darabot tartalmaztak a Coronas, Sphinx, Amneris, Ghiubek, Khedive, Cavalia, Theba, Princesas, Dames, Moeris, Stambul, Memphis, szopóka nélküli Nilus, szopókás és anélküli Mirjam cigarettákból, összesen 150 darabot 275 000 koronás árért.

1927-ben a díszdoboz a kereslet fokozása érdekében 10

pengővel olcsóbb volt, mint az előző évben, bár már csak 129 cigarettát tartalmazott (a Nilus, Stambul, Memphis, Coronas, Triumph, Sphinx, Ghiubek, Bajader, Khedive, Dames, Moeris és Theba márkákból). Ettől az évtől a korábbi Erzsébetvárosi Dohánygyár már dobozgyárként működött tovább, így a csomagolóanyag helyi előállítása is lehetővé tette az árleszállítást.

1928-ban a frissen bevezetett és az általános forgalomban kapható hét szivarból készült egy 14 darabos Mintagyűjtemény 6,50 pengős áron, illetve egy 80 darabos válogatás a különlegességi fajtákból 50 pengőért. A Szivarka-mintagyűjtemény ebben az évben 62 darabos volt és 5 pengőbe került.

1937 decemberében a Pesti Napló adja hírül, hogy a Jö-