Hornyák Balázs: Füstös múltunk. A dohányzás és a hazai dohánygyártás története a kezdetektől 1945-ig (Budapest, 2019)

Dohánytermékek

DOHÁNYTERMÉKEK 107 V gemi rajta és az ujjak között viszonylag egységes hengerré formázni. Aztán a lapot az egyik szélétől kezdve besodorni, így körülburkolva a dohányszálakat, végül a papír szélét vé­gignyalva leragasztani. Ez a művelet elmondva nem tűnik túl bonyolultnak, de aki egyszer is próbálta, tudja: nemhogy az első, de még a sokadik próbálkozásra sem fog sikerülni a boltihoz a legkevésbé is hasonló külalakú cigarettát előva­rázsolni. Hatalmas gyakorlat kell ahhoz, hogy ezzel a mód­szerrel jól szívható és nem széthulló dohányrudat kapjunk. Az otthoni készítés másik, ennél egyszerűbb módja az előre gyártott üres cigarettahüvelybe töltés. Ez manapság megint sok dohányos mindennapi gyakorlata, ám hajdan ehhez a mainál jóval kezdetlegesebb - bár azonos elven mű­ködő — eszköz állt rendelkezésre. Leginkább egy hajsütő­vasra emlékeztet az a fém cső, melyet ehhez használtak. A 10-12 cm hosszú, zsanéros csövecskét két kis füllel lehet hosszában szétnyitni. Ebbe a vályúba kell a dohányt bele­szórni és egységesen eloszlatni, majd a töltőt ismét összecsuk­ni. Éles, összepattanó szélei egyúttal le is vágják az esetlege­sen kilógó, rakoncátlan dohányszálakat. A megtöltött cső ferdén vágott végére kell ráhúzni az üres cigarettahüvelyt, majd a másik végén keresztül egy kis fa tömőpálcát bedugni, azzal áttolva a hengerré formált dohányt a hüvelybe. Akinek ezek a módszerek túl nehéznek bizonyultak, már 1882-ben vásárolhatott a napilapokban is hirdetett párizsi Cawley & Henry cég házi szivarkatöltő gépéből, mely „ércz­­ből igen csinosan készítve у különféle erősségben, vékony, kö­zépfaj, vastag, különbség nélkül, használati utasítással együtt 65 kr. Csak akkor valódi, ha czégem bele van vésve. Az én szi­­varka-hüvelyeim, szintén három erősségben, csakis a valódi franczia, bűznélküli Le Houblon... Raktár: Vlach Albert, Becs, Mariahilferstrasse 58.” 1889-ben a Debreczen-Nagyváradi Értesítőben megjelent hirdetés is népszerűsíti a házi cigarettakészítést: „Szolgálatot vélünk tehát tenni a dohányzóknak, ha figyelmüket Wlach Al­bert Becsben élő hazánkfiára felhívjuk, kinek szabadalmazott Imperial szivarkatöltő-gépe (80 krtól 1 fit 30-ig) a legnagyobb méltánylást igényli. E czigaretta-készítő-gép, mely munkaké­pességre nézve minden hasonló készítményt felülmúl, épugy vékony hölgyczigaretták, mint szivarvastagságú czigaretták készítésére alkalmas. A kedvelt nickelből van készítve, csinos alakja folytán minden dohányzó-asztal díszét képezi, rendkí­vül könnyű kezelés következtében, úgy hölgyeknek, mint férfi­aknak kellemes időtöltésül szolgál. (...) Hasonló figyelmet érdemel e czégnek gazdag czigaretta-hüvely raktára, melyben több mint 300 a legújabb ägyptusi-, török-, orosz- és fantázia­­hüvely-vignetták arany- és színnyomásban vannak képviselve.” Mindkét házi módszerhez számtalanféle cigarettapapír és -hüvely készült, amelyek nem dohány-, hanem papírárunak minősültek, így azokat bárki gyárthatta. Kis magánüzemek­ből is kerültek ki ilyenek szép számmal, ezeket előállítóik NOVA ff a legtökéletesebb szívarkatőltö-hészülékl Magyar szabadalom 6324 — Törvényesen védve. Gyártják: RONGE IMRE ÉS VINCE Csorna. Sopron vm Az egyszerű, hagyományos töltőkhöz képest megint csak más formájú a Ronge Imre és Vince által szabadalmaztatott »Nova« készülék

Next

/
Thumbnails
Contents